Pages

március 12, 2023

Könyvek, amiket a tavasz folyamán olvasni szeretnék • 2023

Tudom, már lassan március közepén járunk, mégis csak nemrég realizálódott bennem, hogy ideje lenne megtervezni a tavaszi TBR listámat. A téli verzió egész sikeresnek mondható, a tervezettek fele sorra is került, egyedül a karácsonyi könyvek arányára kell jobban odafigyelnem, mivel januárban már nem éreztem akkora affinitást magamban, hogy ilyen jellegű köteteket olvassak. Sebaj, az idén igyekszem a kimaradottakat is pótolni! :) 


Ugyan a Valerie Lane álmodozói sorozat első része nem aratott osztatlan sikert, a bájos kisváros és a benne élő lakók mégis megnyertek maguknak, így bizalmat szavaztam a folytatásnak. Ezúttal Keira, a csokiboltos lány története bontakozik majd ki, aki egyébként is szimpatikusnak tűnt az előző regényből. Kíváncsian várom, milyen bonyodalmak és női praktikák kísérik majd a nagy szerelem beteljesülését - merthogy a hölgyek egész biztos fontos szerepet kapnak majd az összeboronálásban. Ráadásul engem ez a rózsaszín borító egyértelműen a tavaszra emlékeztet - mintha csak a virágzó fák bontanának szirmot. :)



Ezt a meseválogatást még Anyukámtól kaptam meg karácsonyra, és azóta várakozik arra, hogy végre levegyem a polcról. Csupa-csupa, számomra fontos címke szerepel a könyv adatlapján: fenntartható fejlődés, környezettudatosság, környezetvédelem... A tartalomjegyzéke alapján igazi kurizóumnak tűnik, és valami azt súgja, hogy igencsak nekem való. Bízom benne, hogy így is lesz! 


Két éve már, hogy belefogtam a kávés sorozatba, aminek nyitánya a dán fővárosban, Koppenhágában játszódott. Nagyon értékeltem a chick litbe oltott útikalauz ötletét - korábban nem találkoztam még ilyen egyedi megoldással. Az a gyanúm, hogy a többi kötetben is ez a koncepció fog dominálni, épp ezért a tortakészítés és Brooklyn elég jó kombónak tetszik. Egy picit tartok tőle, hogy a szereplőkre kevéssé emlékszem már, de reménykedem, hogy a szerző erre is gondolt, és nem hagy végig a sötétben tapogatózni. :) 

Illetve tervben van még: 

(Képek forrása: 1, 2, 3)

4 megjegyzés:

  1. Nekem is épp tervben van a terv! :D
    Egyébként én ezt minden évben észreveszem, a január már nagyon nem az ünnepnek a várakozás és megélés időszaka, olyankor már nem csúsznak olyan jól azok a könyvek, amik karácsonyi témájúak, hangulatúak. Adventre jobb időzítni ezeket, vagy nagyon max még a két ünnep közé.
    Az Álmok csokoládéboltja helyett csokoládébékáját olvastam! :"D

    Julie Caplinen én is gondolkodom, hogy folytassam, nagyon szerettem a Koppenhágásat, ugyanakkor tartok tőle, hogy a többi majd nem bír annak a nyomdokaiba lépni. A szereplőket biztos segít feleleveníteni a szerző! De asszem talán csak Sophie a lényeges a brooklyniban.

    Herriot és Wohlleben nálam is várólistásak, jó hogy felemlegetted őket, valamit kéne becsempészni a tavaszi olvasások közé ezekből a témákból is! :)

    Jó olvasást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó, kíváncsian várom a tiédet! :) Ez nekem is érdekes tapasztalat volt, legközelebb majd igyekszem téliesebb olvasmányokat is beválogatni. Ugyan a tbr-be nem válogattam be az Északfit, de a Vcs-be igen, úgyhogy az tök jó átmenet volt a két évszak között! :)

      Aww, csokibéka! Le se tagadhatnád, hogy mekkora HP rajongó vagy. :))

      Én nem várok sokat az ilyen chick-lit sorozatoktól, úgyhogy nekem bőven elég, ha csak nagyjából megközelíti az első regény szintjét. :) Igen, Sophie rémlik is, de azért nem árt majd egy kis leporolás. :))

      Örülök, hogy tudtam adni egy kis inspirációt! :) Nemrég jelent meg egy új Wohlleben, arra is nagyon kíváncsi vagyok, de addig még jó lenne elolvasni A természet jelbeszédét. :)

      Köszönöm, neked is jó olvasást kívánok! *.*

      Törlés
  2. Jaj, de jó kis terv. :) Wohllebentől régóta szeretnék olvasni, Pupi miatt Caplin is váróslistás, és a Mesék a csodakertről még úgy nézem, kötelező darab lesz, csupa olyan címkével, ami engem is megfog.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) Wohllebent és Julie Caplint is nagyon tudom ajánlani, a német erdészt különösen. Én is remélem, hogy ez a mesekönyv beváltja a hozzá fűzött reményeimet! Anyukám mindig jól tudott személyre szabott ajándékot választani. :)

      Törlés