Pages

január 01, 2021

A hólepte december

A szokásos évértékelő előtt szeretném még lezárni a decembert, ami végre meghozta a hőn áhított havazást is - ha csak néhány nap erejéig. Igazából az utóbbi időben mindig azon kapom magam, hogy elképesztően gyorsan telnek a napok, a hetek... az év utolsó hónapja pedig pláne rekordsebességgel pergett le. És hogy mi minden fért bele? Bizony sok minden! :) 

Könyvek és olvasás

Miután kiderült, hogy nem utazunk haza, nagyon bánatos lettem, hogy nem tudok kihozni semmit sem az idén rendelt könyveim közül. Viszont hála a szüleimnek, Mikulás után majdhogynem mindannyian megérkeztek egy hatalmas csomagban, amin teljesen meghatódtam. Tudtam, hogy ez lesz az idei ajándékom, mégis megmelengette a szívemet az sok-sok belerejtett kedvesség és szeretet. Praktikus okokból kifolyólag ebben kapott helyet a két karácsonyra rendelt kötetem is, ám megvártam mindkettővel a Szentestét, hogy a csillogó fácska alatt bonthassam ki őket:

  • David Attenborough legújabb kötetét, az Egy élet a bolygónkon címűt, 
  • illetve a Hugrabugos lapélfestett Bölcsek köve kiadást, ami élőben is pompázatosan fest!
Elég hamar nyilvánvalóvá vált, hogy az év elejére betervezett 60 könyvet nem tudom teljesíteni, épp ezért hamar lejjebb vittem 50-re. Egyrészt a molyos plecsni miatt, másrészt úgy éreztem, ez még a számomra is teljesíthető kategóriába esik. Összesen 13 könyvet olvastam el a hónapban, ami totális rekordnak számít - bár, hozzáteszem, ebben néhány pár oldalas mese- és képeskönyv is helyet kapott.

▿▾▿

Az utolsó VCS olvasmányomat december első hetében fejeztem be, ami a Coco Chanel és a szerelem illata volt. Eleinte kicsit lassan vettem fel a fonalat, ám a parfüm megszületéséről szóló szemelvények után már alig tudtam letenni. Nagyon érdekes végigkísérni azt a kettősséget, ami Gabrielle életében mindvégig jelen volt: a gyászt és az újrakezdés utáni vágyat. Mindvégig viaskodott benne a származása iránti szégyenkezés, ami meghiúsította azt, hogy igazán az arisztokrata világ tagjává válhasson. Az írónő roppant jó stílusban tárja elénk ezt a felemás időszakot, érdemes elolvasni! A pasztell színekben játszó borítóról nem is beszélve - egyszerűen gyönyörű! Ezután a karácsonyi csomagomban meglapult Szent helyekkel folytattam, ami nem csak a csodálatos grafikáival vett le a lábamról, de a leírásokat tekintve is bőven okozott meglepetést. A következő Paddington történet kevésbé bűvölt el, ettől függetlenül gyerekeknek szuper választás lehet, mert kedves és szerethető történeteket foglal magába. 


A Karácsony a Piciny Csodák Pékségében az utolsó Mount Polbearne-i kalandom volt, ami picit  szíven is ütött, ugyanis Neilhez és Pollyhoz mindig öröm visszatérni. A magam részéről cseppet sem bánnám, ha Jenny megálmodna nekik egy folytatást, de becsületére legyen mondva, szépen elvarrt minden szálat. A sorban a következő hangolódós könyvem, a Dash & Lily 12 napja, sajnos maximálisan eleget tett a negatív kritikáknak - valóban nem egy acélos, jól sikerült folytatás. Viszont nagyon bízom benne, hogy a Netflix ezt is megfilmesíti a következő karácsonyi szezonra! A tündér csizmáját pont sikerült belepréselni a karácsonyi szezonba, és abszolút tökéletes választásnak bizonyult! A sötétkék, hívogató borítójú Kívánságfa szintén - természetszeretetre való nevelésből nálam jelesre vizsgázott! :) Hűen a négy éves hagyományomhoz, 2020-ra is jutott egy Debbie Macomber lektűr, nevezetesen az Alaszkai vakáció. Konkrétan egy délután kivégeztem, ám tökéletesen megfelelt az igényeimnek, ráadásul harmadszorra kalandozhattam Alaszkában általa! (Korábban a Hóleány, illetve A medvék és én játszódott szintén ezen a környéken.)

December utolsó napjaira már csak rövidebb könyveket iktattam be - köztük két képeskönyvet Harry Potter világából, valamint két Disney mesekönyvet, illetve befejeztem a novemberben elkezdett hangoskönyvemet is. A képeskönyvek elég felejthetők, míg a Disney-k visszarepítettek a gyerekkoromba... Az Egy év a világ legboldogabb országában eleinte kimondottan lelkesített, - főleg, amikor megláttam, hogy Roatis Andrea olvassa fel - mindamellett, hogy nem egyszer állapítottam meg magamban, hogy Dánia nem véletlenül számít kakukktojásnak a skandináv országok között. A statisztikai adatok miatt kissé nyúlósnak tetszett, és a vége felé kezdett fellépni a rétestészta effektus. Erős közepes maradt, de titkon bízom benne, hogy az írónő másik könyve, a Boldogságatlasz, kiküszöröli majd a csorbát! 

Filmek és sorozatok

Mivel a novembert kimaxoltam karácsonyi filmes szempontból, viszonylag kevés új film maradt.  A szokásos felhozatalon (Resszkessetek, betörők 1-2., JégvarázsIgazából szerelem, stb.) felül a Jangle család karácsonya is sorra került, ami a grandiózus díszleteivel és az illusztris szereplőgárdájával nagyon ígéretesnek tűnt, ennek ellenére elég hamar giccsparádéba ment át. Ez a megállapításom szinte mindegyik idei Netflixes filmre igaz - leszámítva a Dash & Lilyt, amit egyértelműen a szezon legjobbjának tartok. A Karácsony Artúr anno kimaradt a szórásból, így persze azonnali pótlásra szorult. A története meglehetősen formabontó, nem annyira szokványos, az üzenete azonban örökérvényű. A párom apukájának javaslatára sorra kerítettük még a Babystitting c. francia vígjáték duológiát is. Nem mindenkinek fog bejönni, ezt előrebocsátom, de aki vevő erre a humorra, az biztosan élvezni fogja. Nekem igazán az jött be, amilyen keretbe foglalták a sztorit - nagyon kreatív, egyedi megoldás. 


Sorozatot ezúttal nemigen néztünk: egyedül a Young Sheldon friss epizódjaival zárkóztunk fel, illetve belekezdtünk a Missmatched-be, ami egy fiatalokról szóló, egyévados indiai sorozat. Nagyjából a felénél járunk, de a karácsonyi dömping miatt kicsit parkolópályára került. Valószínűleg januárban fogok majd beszámolni róla. :) A karácsonyi Sütimester epizódokról sem feledkezhetek meg, ami igazi meglepetésként ért. Sandy & Noel hozták a formájukat, ahogy a Paul és Prue páros is. Imádom ezt a bandát! ♡

Programok

Hiába a korai sötétség és a visszafogott ünneplés, azért így is sikerült megtölteni az idei adventünket csupa szép és lélekemelő pillanattal. A stockholmi fényséta minden szempontból kiemelkedő, ahogy a szokásos lussekatter sütés sem maradhatott ki! Sigtunába is elautóztunk Szenteste előtt, és most először tudtam maradéktalanul kiélvezni a kivilágított utcácskák utánozhatatlan hangulatát - hála az elenyésző forgatagnak. 

A 24-e előtti hét egy szempillantás alatt eltelt - közben sorra futottak be a képeslapok és más meglepetések ♡ - így aznapra az ünnepi vacsora és a karácsonyfa feldíszítése maradt hátra. Az utolsó Ikeázás alkalmával ráadásul lecsaptunk egy akciós gömbkészletre, ami négy piros és fehér színű, pöttyös díszt rejtett. Mivel ezúttal is a hagyományos piros-arany kombinációnál maradtunk, mintha csak oda lett volna kitalálva! Plusz életemben először szárítottam narancskarikákat, amibe fehér cérnát fűztem, és mondhatom, odavagyok érte! Csodásan fest a többi díszünkkel, a sok kis állatkával, fafigurákkal, és a bécsi vásárfiákkal. Engedve a kíváncsiságunknak, belelestünk az ilyenkor szokásos Kalle Anka, azaz Donald Kacsa összeállításba is, ami a svédeknél igazi hagyománynak számít. Az előzetes várakozásaink alapján nem csupán egy mesefigura kapott helyet benne, hanem többen - sőt, modern & régi alakok váltották egymást. A belekukkantásból az lett, hogy ott is ragadtunk előtte, majd felvillanyozódva díszítettünk tovább. 


Az ünnepi vacsora remekül sikerült: gesztenyekrémlevest, aszalt szilvás lazacot, illetve kókuszos panna cottát álmodtam meg. A desszerten van egy kevés javítanivaló, a kókusz kevésbé elegyedett el a tejszínes krémmel, de összességében minden szuperül sikerült. Másnap pedig igazi meglepetés fogadott minket az ablakon kinézve: nagy pelyhekben hullt a hó! Több sem kellett, reggeli után gyorsan felöltöztünk, és indultunk is az erdőbe, hogy kedvemre fotózhassak és magunkba szívhassuk a friss hó illatát. 

A téli kirándulás első fele fantasztikusan telt; imádtam, ahogy körülöttem táncoltak a pihék, mígnem a tó felé vezető úton el nem csúsztam egy befagyott pocsolyán. Ennek egy elég csúnya térdzúzódás lett a vége, aminek következtében mentőautó vitt el az autónkig, de hála az égnek nem tört el semmim - viszonylag szerencsésen megúsztam a balesetet. Azóta felpolcolt térddel pihenek, így gondolhatjátok, hogy a Szilvesztert sem bonyolítottuk túl. A térdemet leszámítva viszont békében és nyugiban teltek az ünnepek sok-sok filmnézéssel, társasozással és olvasással. Úgyhogy csak abban bízom, hogy mire kitavaszodik, már újra magabiztosan sétálhatok, addig visszafogottan, de bizakodva indulok neki az újévnek. 

Hamarosan hozom az évösszegző posztot, és itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy minden kedves olvasómnak egy békésebb, boldogabb és egészségesebb új esztendőt kívánjak: teljesüljön minden vágyaitok szerint! 

(Képek forrása: 1, 2, 3, 4-6, 7-9)

6 megjegyzés:

  1. Ah, az a cicás kép nagyon cuki! <3 Örülök, hogy összességében jól telt a december, a térded meg remélem hamar helyrejön!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett a cicus! :) Engem is elbűvölt, és mikor megláttam, tudtam, hogy tökéletesen fog passzolni ide. <3

      Köszönöm! :* Az elesést leszámítva tényleg nagyon békésre és kuckósra sikerült, a térdem pedig már szépen gyógyulgat! :)

      Törlés
  2. Mindig olyan jó kedvem lesz a posztaidtól, és attól a kedves hangulattól, ami árad belőlük! :))) ♥
    Sajnálom, hogy nem tudtatok hazautazni, de örülök, hogy azért kihoztál mindent a kis meghitt karácsonyból! Wow, az a hatalmas csomag könyv nem lehetett semmi! Nagyon szuperek, hogy elküldték neked! Az nem járja, hogy olvasnivaló nélkül maradj. ;) Jó sokat olvastál decemberben, akkor is, ha voltak benne lapozók.
    Karácsonyi filmet nekem közel nem sikerült annyit megnézni, amennyit akartam, és a Christmas Chronicles 2 kicsit el is vette a kedvem a továbbiaktól. Sajnos idén valahogy Kevin is kimaradt. :O
    Ez az aszalt szilvás lazac nagyon felvillanyozott, nem is gondoltam, gondolnám hirtelen, hogy mennek egymással... :O Én mindig csak citromosan fokhagymásan készítem a lazacot. Honnan van a recept? Elküldöd esetleg privátban?
    Remélem már javul a térded, jobbulást, gyors felépülést!! ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt mindig olyan jó olvasni, köszönöm! :*

      Az az igazság, hogy amit lehetett, tényleg kihoztuk belőle, és Szenteste mindenkivel beszéltünk egy rövid ideig, úgyhogy ha személyesen nem is, de az éteren keresztül összekapcsolódtunk. ♡ A könyvcsomag kereken tíz kiló volt, még a Nyúl Péterem is elfért benne! :) Bizonyám, gondoskodó családom van! ♡

      Nem volt semmi, de most nagyon elkapott a lendület, és élvezem, hogy könnyebben és gyorsabban fogynak a könyvek. :) Óh, a Christmas Chronicles folytatása nekem is csalódás volt, sajnos, a giccses irány nem tett jót neki... Hol van az a vicces, kedves hangulat, amit úgy imádtam az első részben! Nahát, még Kevin is? :O Sebaj, majd legközelebb, úgyis kívülről tudjuk már. ;)

      Pedig de, rettentő jól passzolnak egymáshoz! Nem csak halhoz, de sertéshez és pulykához is remekül illik az aszalt szilva. :)

      A térdecském javulgat, ha lassan is! Köszönöm szépen, így legyen! ♡

      Törlés
  3. Remélem már jobb a térded!
    Olyan jó hangulat süt a karácsonyotok leírásából, amibe szívesen belecsöppennék én is! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, javulgat! :* Szerencsére van segítségem, úgyhogy tudom pihentetni és kímélni. :)

      Ó, de örülök! :) Biztos a saját karácsonyunk megidézése munkálkodott bennem, azért is szerettem volna ilyen meghittre és békésre. Ilyen szempontból nagyon elégedett vagyok, és minden rossz ellenére mégis emlékezetes közös karácsonyozást varázsoltunk belőle! ♡

      Törlés