Pages

április 01, 2019

A tavaszias március

Azt hiszem, hivatalosan is kijelenthetem: megérkezett a tavasz! Otthon már mindenképp, nálunk egyelőre ébredezik. Alig várom, hogy végre kimoshassam a kabátom, és elsüllyeszthessem a szekrény mélyére az összes többi téli kiegészítővel együtt, mert minden porcikám a napsütéses, lenge pulcsis, madárcsicsergős napokra vágyik! :) A teraszon üldögélős reggelikről nem is beszélve... 

Könyvek és olvasás 

A március hasonlóan kegyes volt hozzám, akárcsak a február: nem kevesebb, mint 5 könyvvel lettem gazdagabb, aminek jórésze még a szülihónap (© Katacita) eredménye. Elsőként a csodaszép Kirké érkezett meg, és már a kicsomagolásakor tudtam, hogy ez a könyv akár még dísznek is megállná a helyét, annyira gyönyörű! Belelapozva azonnal megcsapott a friss nyomdapapír illata, hmm... Újabban rákaptam az antikvár könyvek beszerzésére, mivel jóval jutányosabb áron lehet kifogni bizonyos köteteket, ráadásul legtöbbször szinte újszerű állapotban. Így került a kosaramba egy Tracy Chevalier könyv, méghozzá az Isten teremtményei, amihez szintén nagy reményeket fűzök. A Nyakigláb apóra a Könyvszekérnél bukkantam rá, és rögtön tudtam, hogy el kell hoznom, mivel rajongok a régi pöttyös borítós könyvekért, ráadásul még levélregény is - kell ennél több indok? :) A Fika kicsiny könyvét többször is fellapoztam a könyvesboltban, de nagyon drágállottam, viszont sikerült megegyeznem egy mollyal, így cserebere útján került a birtokomba. Dekorációnak sem utolsó, viszont elsősorban a benne lévő receptekre voltam kíváncsi. Mindenképp tervezek kísérletezni velük! :) Végül, de nem utolsósorban egy újabb gasztro kiadvánnyal, méghozzá a Mumin szakácskönyvvel tetőztem be a hónapot, amivel a párom lepett meg a visszaérkezésemet követően.  Kb. három éve tervezem beszerezni, és hihetetlen boldogság, hogy a polcomon tudhatom! :) 


Még a hónap elején belekezdtem nagy lelkesen Michelle Obama önéletrajzi regényébe, de rá kellett jönnöm, hogy csak apró adagokban tudom megemészteni, annyira sok az információ, és egy idő után telítődöm is vele. Nagyjából a hónap feléig stagnált ez az állapot, mire elhatároztam, hogy na jó, mégiscsak fel kellene mutatni valami mást, úgyhogy gyorsan sorra kerítettem a Csudálatos Maryt (1), a Fika könyvet (2), valamint a Szőrös pisztrángot (3). Mary Poppins kimaradt ugyan a gyerekkori mesélésekből, mégis a musical révén nagyjából tisztában voltam vele, hogy kicsoda, úgyhogy kifejezetten kellemes, nosztalgikus lubickolás volt a sorozat legelső része. A VCS listámba is beválogattam, eddig 4/12 pipa - egész jól haladok!

▿▿▿

A svéd kávézásról szóló könyvecske számomra nem igazán tudott újat mutatni, ennek ellenére egy nagyon szép, dekoratív könyvről beszélünk, ami szinte az összes fontos svéd édesség receptjét tartalmazza. Aki kíváncsi arra, hogyan kell semlát, lussekattot, vagy épp kanelbullét sütni, annak meleg szívvel tudom ajánlani, mert valamennyi leírás könnyen átlátható és követhető. A Szőrös pisztráng szintén idei szerzemény, még januárban vadásztam le a Könyvudvarban, és nem is váratott túl sokáig magára. Voltak közte ugyan ismerős motívumok és mesék, alapvetően mégis tele volt olyan izlandi adalékkal, ami egy magamfajta észak rajongónak igazán megdobogtatja a szívét. A fókás részekért oda- és visszavagyok, már ezért megérte megvenni! Egyébként tervezem a további két hiányzó részt is beszerezni a Világszirmok sorozatból, mert rendkívül hiánypótlónak tartom, és szeretnék még tovább kalandozni más kultúrák mesevilágában. 

Filmek és sorozatok 

Amennyire rajongtam a Legendás állatok és megfigyelésük első részéért, olyannyira nagy koppanásként ért a Grindelwald bűntettei. Unalmas, vontatott, következetlen - hogy csak a legfinomabb jelzőkkel illessem. Az utolsó fél óra volt a legizgalmasabb, előtte nem történt semmi említésre méltó. Elhúzzák előttünk a mézes madzagot, majd az utolsó mondattal kvázi romba döntik az egész HP univerzumot - hogy lehetett így befejezni?! Egyedül annak örülök, hogy nem moziban néztük meg... Hogy helyrebillentsem a mérleget, jöjjön a hónap egyik nem várt meglepetése, A fiúknak, akiket valaha szerettem. Annyira szerettem ezt a filmet! Minden egyes perc maga volt a gyógyír megtépázott lelkemnek, úgyhogy hamarosan nekiugrom a könyveknek is. Lara Jean az utóbbi idők egyik legbűbájosabb főszereplője, akivel annyi mindenben azonosulni tudtam, hogy még engem is meglepett. Egy igazi feelgood mozi, a legjobb fajtából. :) 


Különleges és megható élmény volt a Green Book - abszolút megérdemelte az összes jelölést! Viggo Mortensen előtt pedig le a kalappal, ám valóban a zongoristát játszó Mahershala Ali vitte ezúttal a prímet. Nem számítottam rá, mégis teljesen elvarázsolt a Szólíts a neveden, és nem telik el nap, hogy ne jutna eszembe. Úgy tesz mély hatást rád, hogy még csak nem is sejted: a maga egyszerűségében és őszinteségében érinti meg a lelked. Azóta is csak a zenéjét dúdolom, libabőr. Március utolsó napjai kétségkívül a Q-ügyosztály eseteivel teltek: mindegyiket megnéztük, de változatlanul úgy gondolom, hogy az új rész, azaz a 64-es betegnapló, illetve az első, a  Nyomtalanul a legizgalmasabb. A középső kettő számomra túlzottan elborult, azokat kevésbé élveztem, az viszont egészen biztos, hogy Carl Mørckre és Assadra oda kell figyelni: remek nyomozópáros! Semmiképp se nézzétek szinkronosan, ha megtehetitek, csakis eredetiben, dánul, úgy a legjobb! :) 

▿▿▿

Alig vártam, hogy folytatódjon a színházi kalamajka, azaz kezdetét vegye a Csak színház és más semmi utolsó évada. Az egyik szemem sír, a másik nevet, de ha szépen varrják el a szálakat, nem leszek szomorú. :) Hasonló érzések kerítenek hatalmukba a Jane the Virgin kapcsán: az ötödik szezonnal az is lezárul, úgyhogy kezdenek kifutni a kedvenc sorozataim... Az Alvilág, az RTL Klub nyomozós sorozata nem egy nagy opusz, de esti szórakozásnak éppen megfelelő. Viszont a stáblista igen jó, úgyhogy elsősorban a színészek marasztalnak, mivel maga a történet nem kimondottan lebilincselő. 

Programok

A szülinapom előtti hét hamar elrepült, köszönhetően annak is, hogy szombaton Selin-nél, a török lánynál gyűltünk össze sütögetni, ami ismételten remek hangulatban telt. :) A szülinapom ugyan hétfőre esett, ennek ellenére a barátom szabadnapot vett ki, csak azért, hogy az egész napot együtt tölthessük. :) Az eredeti tervemet kicsit átvariáltam, úgyhogy akvárium helyett trópusi kertbe kirándultunk, mi több, az egyik kedvenc helyemre, a Bergianska trädgårdenbe. Maga a kert egy rendkívül nagy területen helyezkedik el, és kettő belépős részleggel is rendelkezik; ezek közül most az Edvard Anderssons växthus-t választottam ki. Nem is dönthettem volna jobban: tökéletes programnak bizonyult! A csípős, hűvös hideg után felüdülés volt a szebbnél szebb virágok, növények és különleges fák között sétálni - minden percét imádtam! Jó két órát eltöltöttünk a házban, én kedvemre fotózhattam, kibámészkodhattam magam. Az oázisban töltött frissítő után felkerekedtünk, és elmentünk burgerezni a Maxba, ami szintén különleges alkalomnak mondható, ugyanis nem sűrűn járunk gyorsétterembe. Én halloumi sajtos burgert ettem, ami nagyooon ízlett, úgyhogy azt hiszem, ez lesz a legújabb kedvencem. :) Visszafelé belekeveredtünk egy kisebb dugóba, egészen a reptérig állt a forgalom, de az autópálya melletti utakon csordogálva szép lassan haza is értünk. Otthon már várt ránk a hűtőben a princesstårtám, amit egy csésze kávéval kóstoltunk meg. Este pedig összebújva néztünk filmet - számomra ez így volt tökéletes. :) 


12-én már a saját ágyikómban alhattam otthon az én egyetlen Lizimmel, másnap közös családi tortázás, majd éjszaka útnak indultunk Nürnbergnek, a bátyámékhoz. 14-én kora reggel érkeztünk meg, hullafáradtan, ugyanakkor nagyon boldogan. :) Nóra kicsit gyanakvóan nézett rám eleinte, rég nem láttuk egymást, de szép lassacskán felengedett, és az utolsó előtti délután olyan jót bújócskáztunk, amit sosem fogok elfelejteni. ♥ Tündéri kislány, ámde a kisöccse, Ede is nagyon a szívemhez nőtt! Nem mondom, esténként gyakran annyi erőm volt, hogy elmenjek lezuhanyozni, aztán csak bedőltem az ágyba, mint a zsák - iszonyú megterhelő, viszont legalább annyira örömteli időszak ez. Egyik nap még Nürnbergbe is bementünk Anyával és a tesómmal, hogy kicsit mászkáljunk a belvárosban. Én hosszú évek után láttam újra az óvárost, ami még zuhogó esőben is teljesen levett a lábamról. Betértünk néhány szuvenírboltba, végül csak néhány aprósággal tértem haza, ami főleg tavaszi dekoráció a lakásba, illetve elcsábultam még egy gyönyörű, kolibris felsőre. :) Sajnos az idővel nem volt nagy szerencsénk, szinte végig esett az eső, csupán vasárnap sütött ki a nap, amikor is felnyaláboltuk a gyerkőcöket, és elsétáltunk a közelben lévő tehenészethez, megnéztük a kapirgáló tyúkokat, és még mókust is láttunk a kis erdei sétányon. Mesébe illő délelőtt volt, egy csomó szép fényképet sikerült lőnöm, szóval tényleg rengeteg élménnyel sikerült feltöltekeznem a hosszú hétvége alatt. 

▿▿▿

Nürnbergből hazaérve még egy teljes hetet töltöttem otthon, amiben volt pesti kiruccanás, könyveladás, termelői piacozás, főzés, Verőce, virágzó fákban való gyönyörködés... Őszintén szólva ez a két hét felért egy lelki wellnessel, teljesen kisimulva tértem vissza a hétköznapok sűrűjébe. Legközelebb húsvétkor látogatunk haza, ami szintén rengeteg szuper programot jelent, sőt: az idén újra megyek Könyvfesztiválozni, ami kétségtelenül a hónap egyik legvártabb eseménye számomra! :) 

(Képek forrása: Pinterest // saját)

4 megjegyzés:

  1. A fiúknak, akiket valaha szerettem számomra is egy abszolút pozitív csalódás volt. Imádtam azt a filmet igazából már azóta kétszer is megnéztem és muszáj volt kivennem a könyvet a könyvtárból :))) a folytatásra is hamarosan sort kerítek. A könyv is nagyon aranyos, azt is tudom ajánlani.

    Nagyon jól hangzik ez a szülinapi program, tényleg csodás nap lehetett. :)) Nürnberg pedig fenn van a bakancslistámon régóta. :)
    Jó volt olvasni a bejegyzésedet, áradt belőle hogy mennyire szuper márciusod volt :) kívánom, hogy az április is legalább ilyen jó legyen :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye? Annyira aranyos és szívet melengető ez a történet, tényleg tiszta lélekbonbon! :) Meg is értelek, én is kacérkodom majd az újranézéssel a könyv elolvasása után... :))

      Köszönöm, tényleg nagyon szuper napot töltöttünk el együtt! :) Nürnberg meseszép hely, ráadásul a Ryanair nagyon olcsón árusít jegyeket, úgyhogy alkalomadtán akár a fiatalúrral is be lehet járni egy hosszú hétvége alatt. ;) :)

      Óh, úgy örülök, hogy így átjött minden! Nagyon köszönöm, Héloise! :* Neked is hasonló szépeket kívánok, és egy élménydús, szuper olvasmányokkal teli, csodaszép áprilist! :)

      Törlés
  2. Örülök, hogy sikerült találkozni, amikor itthon voltál, és remélem a Könyvfeszten is tudunk majd egy jót nézelődni. :)
    A fiúknak, akiket valaha szerettem most már engem is egyre jobban érdekel, mióta láttam a Netflix-előzetesét. :) Még nem tudom, a könyvet fogom-e előbb olvasni vagy a filmet megnézni, de mindkettőre kíváncsi vagyok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is nagyon örülök! :* És szuper lesz majd a Könyvfeszten is összefutni, naná, hogy nézelődünk! :)
      Örülök, hogy így felkeltette az érdeklődésed; szerintem nagyon cuki kis történet. :) A Netflixes film szuper, olyan szívmelengető az egész, de a könyv is eddig hozza ugyanazt a szintet, úgyhogy nem tudom, melyikkel lenne érdemes kezdeni az ismerkedést... De akármelyiket is választod, nem fogsz rosszul járni, ez tuti! :)

      Törlés