Hipp-hopp, avagy a fürge lábakon járó júniusról

Ahogy olvasgattam a többiek havi zárásait, mindannyian arra jutottunk, hogy az idei június jóformán egy szempillantás alatt eltelt. Nálunk hol hétágra sütött a nap, hol az eső esett váltakozva - nehéz volt előre tervezni bármilyen konkrét programot. Ebből adódóan a hónap első felében nem is igazán történt semmi eget rengető, a második felében viszont már annál inkább! 

Könyvek és olvasás 

Hasonlóan a májushoz, ezúttal sem bővült a kicsiny magánkönyvtáram. Azonban hosszas őrlődés után úgy határoztam, inkább előrendelem - ami rám nem kimondottan jellemző - a Nyúl Péter mesekönyvet, ami mellé hozzácsaptam a régóta várt Farkasok bölcsességét is - mindkettőt utónévnapi szerzeménynek szánom. Az olvasás terén ugyan nem sikerült überelnem magam, két és fél könyvet tudok felmutatni, de sebaj, lesz ez még így se! 

Legnagyobb sajnálatomra a végére értem a tíz részből álló Fjällbacka szériának, így A boszorkány elolvasásával egyúttal végeztem a magyarul megjelent Camilla Läckberg életművel is. Azt kell mondjam, a svéd írónő nem hazudtolta meg magát, sőt: rögtön triplázta a történetszálak számát, és egyszerre három idősíkon vezette végig a cselekményt. Eleinte nehéz volt belerázódni, hiszen rengeteg a szereplő, de abszolút nem követhetetlen - idővel mindenki helyet kap ebben az óriási puzzle-ban. Akadnak benne erős gyomrot kívánó részek, ahogy megjelenik még a bevándorlás, a szexuális zaklatás, illetve az életet mérgező titkok problémája is - igencsak összetett kötetnek bizonyult ilyen szempontból. Szép, vaskos darab - közel hatszáz oldal; nagyjából vele telt el a június első fele.

Veronica Henry lassacskán igazi komfortszerzővé növi ki magát nálam, ugyanis az Álmaink otthona  meglepően jól esett a lelkemnek, különösen az előbb említett skandináv krimi után.  Szintén a múlt és a jelen mentén haladunk előre a történetben, melyet egy mesébe illő, vidéki kúria ölel körbe: a Hunter's Moon. Peasebrook, ez a festői, angol falucska immár harmadszorra adott helyet a szereplőknek, de a magam részéről még legalább egy tucatnyit el bírnék belőle olvasni. Tökéletes, szerethető, könnyed kikapcsolódást nyújtanak az írónő könyvei, eddig mindegyik betalált nálam!

És hogy mi a fél? Hát a Kisasszonyok, ami, bevallom, kicsit nehezebben csúszik, mint ahogy számítottam rá. Terveim szerint júliusban fogom befejezni, legalábbis nagyon erre törekszem. 

Filmek és sorozatok 

Hát volt itt minden, mi szem-szájnak ingere: animációs-, indiai-, skandináv-, magyar-, kalandfilm és régi kedvenc is. Ebből a sokadalomból határozottan említést érdemel A Meztelen Juliet, ami egy csodás angol tengerparti városkában játszódik, és egy kiüresedett nő, illetve a hasonló cipőben járó, "legendás" zenész kapcsolatát meséli el. Vicces, olykor torokszorító, de nagyon őszinte alkotás - engem nagyon megfogott a hangulata. Ugyanígy nem okozott csalódást az Előre sem: nekem mérföldekkel jobban tetszett, mint a Jégvarázs folytatása. Kellemesen elszórakoztatott a Netflix két saját készítésű filmje, a Táncra fel, valamint a Maska - mindkettő olyan tehetséges fiatalokról szól, akik a helyüket keresik a nagyvilágban.

Többen is epedve várták a Dark befejező évadát, ami kétségkívül minket sem hagyott hidegen, ugyanakkor erről egyelőre csupán címszavakban tudok nyilatkozni. Az első rész alapján izgalmasnak ígérkezik - meglátjuk, felér-e az előző kettő színvonalához! 

Programok

Ahogy a kezdésben is említettem, inkább 14-e után vált érdekessé a nyár felvonása. Többek között megünnepeltük a párom születésnapját, amire sütöttem fekete-erdő tortát (nagyon finom lett!), rögtön utána a hetedik évfordulónkat, tartottunk Midsommar lakomát, voltunk Ikeázni, életemben először kompoztam Svédországban, világítótornyot néztünk, mini skanzenben jártunk, és lecseréltük a fényképezőgépünket is, amit felavattunk egy sigtunai kiruccanással - innentől fogva egy Canon készülék örökíti meg az apróbb élményeinket. 

Kihasználva a szép időt, kitaláltam, hogy elmehetnénk Öregrundra, ahol korábban jártunk már, csakhogy a szemben lévő szigeten - Gräsön - még egyáltalán nem. Azt is kiderítettük, hogy a komp bárki számára igénybe vehető, ráadásul ingyenesen, mivel az út meghosszabításáról van szó. Több sem kellett: egy verőfényes vasárnapon, hűtőtáskával felszerelkezve, elautóztunk oda, és döbbenten tapasztaltuk, mennyire megtelt élettel az előző látogatás óta. Nyilván teljesen más arcát mutatja egy üdülőváros a nyár derekán, mint a szezon végén, mégis... Egészen meglepő élmény a kiüresedett ucák után egy vibráló, élénk, csacsogó emberekkel és köröző sirályokkal teli mólóba botlani. :) 

Maga a sziget viszonylag kicsinek tűnik a térképen, a valóságban azonban minimum fél óra a két csücsök közötti távolság. Rögtön egy megfelelő piknikező helyszín felkutatását tűztük ki, így egy viszonylag csendesebb öbölre esett a választás, ahol a sziklán ülve eszegettünk, és élveztük a meleg napsugarak jótékony hatását. Volt bennem némi félsz a fejünk felett repülő sirályok miatt, de szerencsére alaptalan volt az aggodalmam: nem csaptak le ránk, és békében megebédelhettünk. Az információspulton felmarkolt brossúrán az összes fontosabb látnivaló szerepelt, amiből számunkra a Djurstens fyr nevű, csíkosra festett világítótorony tűnt a legérdekesebbnek. Egyikünk sem látott még idekint hasonló építményt, úgyhogy felkerekedtünk, és pár percnyi kocsikázást követően közvetlenül a tenger partján gyönyörködtünk a kissé rozoga, ám annál bájosabb toronyban. Külön érdekesség, hogy maga az épület egy üdülőrész kellős közepén található, ebből kifolyólag az ott lakók mind kedvesen üdvözöltek bennünket, és nyilvánvalóan sejtették az úticélunkat is. Ezt követően felmentünk egészen az északi részbe, ahol főként az ott nyaralók horgásztak és csónakáztak - tökéletesen idillinek mondható hely benyomását keltette. Gond nélkül el tudnék tölteni a szigeten egy hetet, az biztos! :) 

Disagården lényegében az én imádott Gamla Uppsalám része, ennek ellenére ezidáig még csak a létezéséről sem tudtam! Néhány hete felfedeztük már magunknak kívülről, ezúttal viszont közelebbről is szemügyre vettük. Viszonylag aprócska hely, ahol különféle házikók lelhetők fel, köztük egy korabeli szélmalom is. A mérete ellenére engem azonnal elvarázsolt - az ilyen skanzenek seperc alatt levesznek a lábamról. Hiába, egyszerűen rajongok értük! Találkoztunk még egy malac házaspárral Signével és Märtával, egy élénkpiros tarajú kakassal és az udvartartásával, illetve a világ egyik legédesebb báránykájával, akit szívem szerint órákig dögönyöztem volna. ♡

▿▾▿

Július végén, ha nem jön közbe semmi, végre hazalátogatunk, amit elképesztően várok már. Szívből remélem, hogy tényleg megvalósul! Ráadásul addigra a bátyámék is otthon lesznek, szóval őket is láthatom személyesen közel egy év után. Úgy néz ki, a nagy találkozások hónapja lesz ez! :)

(Képek forrása: (1), (2), (3), (4-6), (7-9))