Pages

május 10, 2018

Áprilisi tavaszolás

Ha visszatekintek az áprilisra, olyan gyorsan elrepült, hogy szinte fel sem eszméltem, és már május lett. Viszont ha felidézek egy-két élményt, ami ért bennünket, akkor nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy ez a hónap is tartogatott egy-két meglepetést. :)

Könyvek és olvasás 

Mivel nekem idén kimaradt a Könyvfesztivál, így nem is bűnöztem, még online sem. Márciusban egyébként is sok szuper olvasmánnyal gazdagodtam, úgyhogy nem éreztem különösebben szükségét annak, hogy újból vásárolgassak. 


Az olvasással cseppet lassabban haladtam, köszönhetően annak, hogy sok estét sorozatnézéssel töltöttünk, úgyhogy ebből a szempontból nem brillíroztam. Mindenesetre 4 könyvet számoltam össze, amiből egy már egy régi tartozásom volt magam felé, és most sikerült törlesztenem. A Nap nap utánnal kezdtem, amit kifejezetten a film miatt szerettem volna elolvasni, és azt kell mondjam, sokkal többet adott ez a történet, mint sejtettem. Egyáltalán nem klisés, unalomig ismételt YA elemekkel telepakolt könyvről van szó, hanem egy izgalmas, érdekes, olykor kicsit szívfacsaró regényről, amiben "A" és Rhinnanon szála gyönyörűen közeledik egymáshoz, egybefonódik, végül elhalványul. A teljes folyamat ki van bontva, a nyelvezete is igényes, és a szereplőket is határozottan megszerettem. Tervbe is vettem Rhiannon szemszögét is. :) Ezután az Ékkő folytatását terveztem be, a Fehér rózsát, amit elég hamar ki is olvastam. Az első részhez képest sokkal pörgősebb, egy pillanatra sincs megállás. Kicsit olyan érzésem volt, mint anno a Futótűz kapcsán: felkészít a mindent eldöntő fináléra. 

Az idegen egy olyan mű, ami végigkísérte az egyetemi éveimet. Anno Közönyként foglalkoztunk vele, de mivel mindkét fordító a Tanszéken tevékenykedett/ik, ezért a személyes kötődésem még tovább fokozta a kíváncsiságom az új fordítást illetően. Nem is csalódtam, elképesztően minőségi munka, Camus itt nyerte vissza az igazi hangját. Maga az eredeti szöveg is nagyon egyszerű, sallangmentes, és ezt az érzést tökéletesen visszaadta számomra a fordítópáros felújított, friss szövege. Bár már áthajlott a májusba, mégis ideszámolom a Park Kiadó méltán népszerű sorozatának első kötetét, a Bélügyeket. Engem ugyan nem vett le annyira a lábamról, számomra túlzottan sok lett  benne a tudományos töltelék, de a koncepció nagyon tetszik. Sok új ismerettel gazdagodtam, több homályos folt kitisztult, szóval határozottan érdemes kézbe venni!

Filmek és sorozatok 

Továbbra is inkább sorozatot nézünk, mostanában a filmek kissé háttérbe szorultak. Azért kettő filmélmény így is belefért, ebből A legnagyobb showman zenéit azóta is szívesen hallgatom, különösen a Never Enough címűt. Maga a film nem minden tekintetben nyerte el a tetszésem, nekem helyenként túlcsordult a cukormáz, de Hugh Jackman előtt le a kalappal. Elképesztő a pasi, és szenzációs énekhangja van! (A Nyomorultakban már egyébként is bizonyított. :)) Liam Neeson új filmje, a Commuter egy szokásos, egy kaptafára íródott akciófilm. Nem szabad tőle sokat várni, a kategóriájában viszont hozza az elvárt színvonalat. 


Őszintén szólva, nagy rajongója voltam a Big Bang Theorynak, épp ezért a Szílicium-völgy szuper alternatíva, ha az ember már unja a műröhögést. Nem igazán ismertem a sorozatot, jóformán semmit sem tudtam róla, és csak véletlenül láttam belőle egy részt. De azonnal megtetszett, és a kérésemre ledaráltuk a teljes 5 évadot, egészen a mostani részekig. Teljesen rákattantam, és minden idegszálammal azon izgultam, hogy a Pied Piper végre elstartolhasson a tech világban. Szerencsére nem ijesztően sok benne a geek fogalom, mégis szórakoztató, vicces, és olykor drámai jelenetekkel tarkított sorozat. 

Programok 

Végre Svédországba is megérkezett a tavasz! Ezt főleg a hónap második felében tapasztaltuk, úgyhogy ennek örömére megejtettük a nagy terasz csinosítást. :) A kerti bútorszetten kívül (asztal + 2 szék), különféle növényeket is vettünk. Én hihetetlenül boldog vagyok, hogy végre vannak saját növénykéink, ráadásul nem is akármilyenek! Mielőtt vásárolni indultunk volna, kiműveltem magam, hogy a félárnyékos balkonunkra milyen virágokat ajánlanak, és így esett a választás a hópehelyvirágra (snöflinga), illetve a lobéliára. Mindkettő gyönyörű és hihetetlenül feldobja az egész teraszt! Ezen felül ültettünk fűszernövényeket is, kakukkfüvet, zsázsát, illetve metélőhagymát. Ezek még csak most nődögélnek, de nagyon biztató a helyzet, én pedig lelkesen figyelem, hogy dugják ki a fejüket a picinyke magok. :) 


Rögtön a visszaérkezésünk után, 8-án eleget tettünk állampolgári kötelezettségünknek, úgyhogy beutaztunk Stockholmba szavazni. Én még sosem jártam a stockholmi Magyar Nagykövetségen,  ami  ráadásul egy igazán szép épület. Jó páran várakoztunk, de szerencsére az idő kellemes volt, és a hangulatra sem volt panasz. A voksunk leadását követően sétáltunk még egyet, megebédeltünk, és jöttünk is haza. A következő hétvégén ejtettük meg az örebroi kirándulást, ami nagyon jól sikerült, nagyon élveztük mindketten. :) Április vége felé beutaztam még egyszer Stockholmba, csak úgy, sétálgatni, fotózni, de nagyon jólesett a jó időben napfény-fürdőzni, és rajtam kívül sokan gondolták még ezt így. Jártamban-keltemben még a Középkori Múzeumot is megnéztem, ami ráadásul ingyenesen megtekinthető, úgyhogy még egy picit kulturálódtam is. 29-én pedig ismét útnak indultunk, haza, hogy otthon tölthessük az Anyák napját. Mondanom sem kell, mindkettőnk családja nagyon boldog volt, és sok szép program belefért, de erről majd bővebben a májusi zárásban mesélek. 

(Képek forrása: Pinterest // saját)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése