Történetek azoknak, akik szívükben fiatalok • Témázás

Még a kezdet kezdetén írtam egy bejegyzést a Témázás kapcsán, de ezúttal ismét úgy éreztem, hogy billentyűzetet kell ragadjak, hogy megosszam a magam kis csokrát. A felhívás viszonylag szabad kezet adott, és ahogy észrevettem, az összes bloggerina különböző területet ölelt fel, így még izgalmasabb elgondolkodni azon, kinek mi jut erről az eszébe. :)

Ahogy végigpörgettem az olvasmánylistám, három olyan téma tűnt fel, amihez rendszeresen visszatérek: ifjúsági, romantikus / chick lit, (nép)mese. Ez a három igazán az én terepem, ahol szívesen barangolok, újabb és újabb kedvencekre bukkanva. Hol csemegézve az elmúlt megjelenésekből, hol a frissebb kötetekből. Ebből, ahogy a címből is ki lehet következtetni, én most az ifjúságit választottam. Nem csak a mai YA kötetekre szeretnék fókuszálni elsősorban, hanem néhány klasszikusabb olvasmányt is ajánlanék. 

Szívvel-lélekkel 

Ha lélekmelengető szerelmi történetre vágyom, akkor először Stephanie Perkins jut az eszembe. Az Anna és a francia csók talán az egyik legsablonosabb könyv lehetne, hiszen minden adott hozzá, valahogy mégsem válik azzá, mert amikor olvasom, csak arra koncentrálok, hogy hogy lehet egy történet ennyire tüneményes. Hiába, már Párizzsal megvettek kilóra... Noha pontosan tudom, hogyan fog végződni a könyv, ez egy cseppet sem válik a kárára, inkább rásegít a melegséges érzésre.  A következő kötet, a Lola és a szomszéd srác hasonlóan bájos és elragadó kötet, bár nálam az Anna szintjét nem ugrotta meg. Kíváncsian várom a befejező, lezáró részt; reményeim szerint hamarosan sorra is kerítem. 

Nyomokban visszahozta ezt az élményt a Love & Gelato, ami a tavalyi év legkedvesebb YA története címet érdemelte ki, ráadásul a mesebeli Toszkánában játszódik. Bár az alap egy picit különbözik, a végkifejlet szinte ugyanaz, viszont az írónő stílusa olyan kifinomult és magával ragadó, hogy feledteti velem az időnként ismétlődő kliséket. Nálam nagyon betalált, és az arányokkal is teljesen elégedett voltam. 

Ebbe a blokkba tartozik még számomra Jennifer E. Smith, akitől már három könyvet is olvastam, és mindhármat nagyjából egy szintre tudom elhelyezni. A Milyen is a boldogság? egy viszonylag nehezebb periódusomban talált meg és annyira jól esett az első szerelem apró kis csetléseiről-botlásairól olvasni, hogy szinte azonnal a szívembe zártam Ellie és Graham történetét. Hasonlóan alakult a kapcsolatom a Vajon létezik térkép a szerelemhez? című könyvvel is: ismerős gondok, problémák (távkapcsolat), illetve a már megszokott otthonos érzet hozzájárult ahhoz, hogy tökéletesen kikapcsoljak az olvasás közben és csak sodródjak az eseményekkel. 

Disztópiába oltva 

Sokan támadják a jól ismert közhelyekre épített sorozatot, a Párválasztót, de el kell ismerni, hogy Kiera Cass könyveiben van valami, ami magával húz. Ügyesen ötvözte a bálok, kastélybeli intrikák és a vetélkedők világát, amibe egy csipetnyi disztópikus vonalat is kevert. Nem sokat, épp csak annyit, hogy megkavarja az állóvizet. America és Maxon egymásra találása nem alakul épp zökkenőmentesen, számtalan akadályon kell átverekedniük magukat, miközben Illéa is veszélybe kerül, de a sok csapás, megrázkódtatás, izgalom után mégiscsak boldog véget ér a tündérmese. Nálam a klasszikus trilógia tarolt, anno három nap alatt ledaráltam, viszont a folytatás, amiben már a fiúk versengenek a hercegnő kegyeiért, már annyira nem ragadott magával. Hiába, a siker sok mindenkit megrészegít, és nehéz a csúcson abbahagyni... 

Marie Lu könyvére egy véletlen könyvtári bóklászás után találtam, de annyira megtetszett az első kötet, hogy utána mindhárom könyv szuper gyorsan lecsusszant. Ebben a történetben a romantika mellett az akció és a disztópikus szál is nagyobb hangsúlyt kapott, a helyszín is kidolgozottabbnak tűnt. Nem pontosan emlékszem már mindenre, de arra egész biztos, hogy hasonlóan dara-kategória; gyorsan haladós, izgalmas, fordulatos kötetekről van szó. Egy próbát egészen biztosan megér a Legenda. :)

Egy csipetnyi fantázia 

Aki magabiztosabban jár-kel a Könyvmolyképző Kiadó kiadványai között, annak nem kerülhette el a figyelmét a színes betűkkel nyomtatott, pasztell borítójú sorozat, az Időtlen szerelem.  Szintén először a könyvtárban vadásztam le, majd annyira megtetszett, hogy végül saját példányként is a polcomon szerettem volna tudni mindhárom részt. Gwendolyn imádni való főhősnő, aki történetesen utazni tud az időben, de közben az élete is fenekestől felfordul (naná), és egy Gideon nevű, igencsak figyelemre méltó fiatalemberrel is rendre meggyűlik a baja. A történetvezetés lebilincselő, a karakterek izgalmasak, és folyton olyan titkokba botlunk, amiket azonnal ki szeretnénk deríteni. Bár a varázs már nem olyan erős, mint az első olvasáskor, azért még mindig nagyon szeretek Gwendolyn kalandjairól olvasni - és ki tudja, talán még a kedvem is megjön egy újrázáshoz! 

Kezdetben igazi szerelem volt Maggie Stiefvater Shiver című kötete, aminek nem tudtam betelni a lírikus leíró részeivel, a csodaszép nyelvezetével és az érdekfeszítő cselekményével. Grace és Sam mesébe illő szerelme teljesen magával ragadott, drukkoltam nekik az utolsó percig. Sajnos a folytatás már erőltetettnek tűnt számomra, még az új szereplők sem tudták megmenteni, a lezáró rész pedig egyenesen tragikus. Ha választani kell, még mindig az első felé húz a szívem, ami afféle nosztalgikus hangulattal is bír. Emlékszem, egy esős, nyári délutánon merültem bele, amikor éppen hűvösebbre fordult az idő. Én még nem voltam egyetemista, de már gimis sem, pont a határon lebegtem, azon a ponton, amikor a világon semmi sem nyomasztott, csak úgy voltam, és élveztem a pillanatot. 

Borúra derű

Be kell valljam, a Minden, mindenhez egészen különös kapcsolat fűz. Egyfelől teljesen odáig vagyok a történetért, Maddyért és Olliért, a rajzos részekért, Maddy humoráért, és a hatalmas csattanóért, mégis ha visszaemlékszem, már csak egy kellemes emlék marad, semmi maradandó. Talán ez is volt a cél, szimpla szórakoztatás, nem több. Azt hiszem, valahol az adaptáció is ludas, ami egyáltalán nem hozta vissza a könyvbéli érzéseimet, épp ezért kissé csorbult az élmény. Mindenesetre a betegség-tini-dráma blokkból nálam jobban betalált, mint... 

A Csillagainkban a hiba! Már Dunát lehetne rekeszteni azzal a rengeteg utalással, ami John Green könyvéhez kapcsolódik, engem mégsem ragadott annyira magával. Kezdetben rajongtam érte, nem tagadom, de egy idő után ez a rajongás alábbhagyott és csak frusztrált, nyomasztott az egész. Hasel és Gus ikonikus párossá nőtte ki magát az évek során, mégsem hiszem, hogy ez a legjobb könyv, amit egy fiatal tinédzser kezébe nyomhatnánk. Tele van felesleges bölcselkedéssel, filozofálgatással, és cseppet sem fest reális képet a gyerekek érzéseiről. Van benne olyan rész, ami megmelengette ugyan a szívem, de csak ideig-óráig. Lehet épp emiatt nem is kísérleteztem más JG könyvvel, mert rájöttem, ő nem egészen az én világom. 

A Ha maradnék viszont épp a kettő között helyezkedik el. Első olvasáskor rengeteg érzelmet váltott ki belőlem: elszorult a mellkasom, ha csak a történtekre gondoltam. Sőt, olvasás közben is folyton visszatartottam a lélegzetem, attól féltem, hogy valami szörnyű, elkerülhetetlen tragédia vár Miára, ami elől nem menekülhet. Egy délután alatt, szinte egy szuszra olvastam ki, és csak egészen a legvégén mertem kiengedni a levegőt, miközben azon kattogott az agyam, hogy én vajon mit tennék Mia helyében? 

Hazai körkép

Ha a magyar szerzőkre gondolok, akkor az első, aki először eszembe jut, az alighanem Leiner Laura. A Szent Johanna Gimi nálam örök, írtam róla egy teljes bejegyzést, úgyhogy ezt nem is taglalom tovább, viszont a Bexi már nem gyakorolt rám akkora hatást. Persze, szerettem olvasni, érdekelt a végkifejlet, és rengeteget nevettem a humorán, mégsem vált olyan kedvenccé, mint az SZJG. Lehet, hogy a sok ismétlés teszi, vagy épp maga a főszereplő, Beki, aki többet szerencsétlenkedik Márkkal, mint Reni Cortezzel - és ez már nagy szó! Egyszeri olvasásnak pont elég volt, és úgy érzem, már épp ideje volt lezárni és elvarrni a szálakat. 

Nem maradhat ki viszont a D.A.C. Kalapos Éva zseniális, igazán hús-vér problémákkal foglalkozó, ifjúságnak javallott sorozata. Nálam már az első rész betalált, és bár Fellegi Flórát néha megcsapkodtam volna azzal a bizonyos péklapáttal, Évának egészen biztosan hálás vagyok ezekért a kötetekért. Nem csupán szórakoztató, de tanulságos is ez a hat részből álló gyűjtemény, amit bármelyik tininek a kezébe adnék, hogy tanuljon belőle. Számtalan olyan helyzetet mutat be, ami a való életben is visszaköszön(het), amiből levonhatjuk a megfelelő következtetéseket és amiket, reményeim szerint, még a felnőttek is hasznosítani tudnak. 

 A pöttyös és csíkos sosem megy ki a divatból... 

Bár még rengeteg jó könyvet fel lehetne sorolni, nálam most a klasszikusok kezdenek újra divatba jönni. Legyen régi vagy új, színes vagy fekete-fehér, pöttyös vagy csíkos, az biztos, hogy ezek a történetek örök mondanivalóval bírnak. Ha a Bezzeg az én időmre gondolok, aminek olvasásakor elszorult a szívem és arra gondoltam, bár tudnék segíteni Katinak, hogy valahogy könnyebb legyen, vagy a Titkos kertre, ahol a kicsi Mary annyi szenvedésen esik át, tudom, hogy valahol mégiscsak ott a remény. Lehet, hogy csak egészen halvány szikra, de van rá esély, hogy a végén minden jóra fordul. Előfordul persze, hogy nem, mert a való életben sem oldódik meg minden varázsütésre, de szeretnék hinni abban, hogy ez lehetséges. Hogy valahol mindenki megtalálja a saját boldogságát, legyen az bármi és kitart mellette a végsőkig. 

Talán ezért is lapozom fel ezeket a köteteket, mert ezt az érzést találom meg bennük. Miközben a múlt egy szelete újjáéled, biztos lehetek abban, hogy itt olyan történekre lelek, amik egy életen át elkísérnek majd. Mert sosem mennek ki a divatból...

(Képek forrása: Pinterest: 1, 2, 3)