Pages

január 04, 2017

Tervek, vcs, listák '17

Minden év elején izgatottan várjuk a várólistacsökkentő kihívás kezdetét, amit Lobo már jó pár éve rendszeresen meghirdet. A lényege, hogy olyan könyveket olvassunk, ami már egy ideje a polcunkon pihen, de a sok újdonság, könyvtári szerzemény, nem beszélve az ajándék kötetekről rendre letaszítja az olvasandók listájáról. Ez az alkalom nem csak a régi könyvek elolvasásáról, de a komfortzónánk tágításáról, új szerzők megismeréséről éppúgy szól. Az utóbbi években mindig lelkesen készítettem a polcocskáimat, listáimat (szerintem ez az egyik legjobb része az egésznek), de eddig 2015-ben jutottam legközelebb hozzá, hogy teljesítsem. Csupán 3 olvasás választott el a céltól. Idén viszont új tematikát eszeltem ki a győzelem érdekében. 

Okulva az eddigi évek zátonyra futásaiból, Nikkincs tanácsait figyelembe véve, kizárólag a szórakozás részére koncentráltam. Eddig tartottam magam és nem készítettem alternatív polcot, de idén ezt is bevállaltam. Úgy érzem, a nagyobb mozgástér lehetővé teszi, hogy bátran variáljak a könyveimmel, és nem fenyeget a bukás veszélye sem, mert van tartalék játékos is. Már lelkesen várom, hogy nekifogjak, mert csupa izgalmas, szuper olvasmányt választottam ki. :) 

AZ ALAPLISTA

1) Agatha Christie: Gyilkosság Mezopotámiában - AC könnyen emészthető, gyorsan olvasható, ráadásul a krimik királynője mindig meglep a megoldásaival. Tavaly a Halál a Níluson-t iktattam be, remek választás volt. :) Megszokott színvonal, megszokott stílusban.

2) Albert Camus: Az idegen - mindkét fordítót ismerem, ráadásul könyvbemutatón is jártam tavaly, és már nagyon furdalja az oldalam az új fordítás. Erről tervezek egy külön bejegyzést is írni. 

3) Cristina Caboni: A parfüm titkos útjai - gyönyörű, Park kiadós szépség, akit még tavaly zsákmányoltam a Könyvfeszten, de idő szűkében nem jutott rá időm. Na de idén! Olyan romantikus, kedves és bájos történetnek tűnik, a fülszövege alapján nekem való. :)

4) Fredrik Backman: A nagymamám azt üzeni, bocs - Backmannal nem lehet befürödni, főleg, mert a kedvenc kortárs svéd íróm már Ovéval lekenyerezett. Még a bátyáméktól kaptam ajándékba, azóta is tartogatom. Úgy érzem, idén szükségem lesz némi svéd léleksimogatásra.

5) Jeanette Winterson: A szenvedély - csupa jót olvastam róla, és nevetségesen olcsón jutottam hozzá a Könyvhéten. Franciás történet, bien sûr. Ígéretesnek tűnik, meglátjuk, megugorja-e a lécet nálam is.

6) Jo Nesbø: Doktor Proktor pukipora - a vicces cím és a norvég krimiíró már jó kis párosítás, agykikapcsnak tökéletes lesz. :)


7) Kathryn Stockett: A Segítség - jó kis vaskos, sárga színű tégla, de olyan jó százalékon áll és már viszonylag régóta várja a sorát, hogy 2017-re őt is beütemeztem. Nagyon kíváncsi vagyok!

8) Maria Gripe: Agnes Cecilia - még egy svéd, ezúttal egy ifjúsági, kicsit paranormális beütésű regény. Tavaly szörnyen kevés skandináv könyvet olvastam, idén szeretnék ezen is változtatni. A skandináv írókban még sosem csalódtam. :)

9) Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája - beszélgettünk róla fordítástechnika órán, ráadásul totalement français. Kell ennél több érv?

10) Per Olov Enquist: A Három Barlang Hegye - oké, mea culpa, még egy svéd. Tavaly kicsit betáraztam belőlük, de kizárólag azért, mert ők a szívem csücskei a skandinávok közül!

11) Ta-mia Sansa: A menekülés éve - a vándorpéldányt jó pár éve én is olvastam, de azóta kissé megfakult a történet. Időszerű lesz frissíteni. :)

12) Tove Jansson: A láthatatlan lurkó - és még egy svéd... Szinte látom magam előtt, ahogy rázzátok a fejeteket. :D Ő az én tuti biztos pontom, Mumin történettel nem lőhetek mellé. :) Ha úgy tetszik, jolly joker. 

A CSERECSAPAT
Agatha Christie: Nyaraló gyilkosok
Babits Mihály: Aranygaras
Fehér Klára: Bezzeg az én időmben 
Jo Nesbø: Vörösbegy 
J. R. R. Tolkien: Húrin gyermekei
Kristina Ohlsson: Mostohák 
Lawrence Anthony – Graham Spence: Elefántsuttogó 
Nádasdy Ádám: Verejték van a szobrokon
Nemes Nagy Ágnes: Az aranyecset
Robert Franklin Leslie: A medvék és én 
Theresa Révay: Párizs fehér fényei 
Tove Jansson: Titokzatos tél a Mumin-völgyben

TOVÁBBI TERVEK

• Többet válogatni a saját könyveim közül. 

• Elolvasni végre egy Jane Austent elejétől a végéig. (A Büszkeség és balítélet a cél. :))

• A minimum 12 könyvön felül, további 3 könyvet is szeretnék elolvasni a VCS-re. 

• Tágítani a komfortzónámat más nemzetiségű írókkal. Murakamira, Tan Twan Eg-re gondoltam első körben. Legalább az egyiküktől szeretnék olvasni az idén. :) 

• Folytatni a szórakozásból, örömből való olvasást. Nyüstölni tilos! :)

Kíváncsi vagyok, mennyi fog mindebből megvalósulni az év végére, de bennem megvan az elszántság. Ha egy pontot is ki tudok pipálni, már boldog leszek. :)

A többiek tervei: NikkincsPupillaAmadea és még sokan mások... :)

Mindenkinek szuper olvasmányokat, ötcsillagos élményeket kívánok, és a többi velem versenyzőnek pedig: egy kalappal! 

12 megjegyzés:

  1. Hú,na ha elakadok az ötletekkel ide jövök először! Ismétlem egy korábbi reakcióm részletét: mennyi könyv!! *-*
    A további ötleteid Jane Austin részéhez szólnék még hozzá. Én nagyon imádom az írónőt,az ő könyvei nekem a Harry Potter és az SzJG mellett vannak,és ha esetleg megtetszik annyira a Büszkeség és Balítélet,hogy további Austineket is keress,akkor az Értelem és Érzelemnél ne menj messzebb,mert az egy ugyanolyan színvonal és szerintem zseniális a történet is. Ugyanaz a kor,mégsem hasonlít a kettő karaktereiben és cselekményében,én imádom azt a világot!! (kicsit elfogult is lehetek,azt szűrd ki :)) Én idén az Emmát szeretném elolvasni tőle,az még nem került sorra.
    Szép terveid vannak,kíváncsi leszek,melyiket fogod majd az egekig dicsérni :) Előre is jó olvasást! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony, soook könyv és mennyi terv van még ezen kívül! Ez mondjuk tényleg az a lista, aminek egy részét szeretném is teljesíteni az idén. :) Jó lenne!

      Hmm, most nagyon meghoztad a kedvem, ugye tudod? :) Én, bevallom, korábban próbálkoztam, de elég csúfos kudarcot vallottam. 20 oldal után belefáradtam a stílusba és képtelen voltam folytatni. De azóta sokat kupálódott az ízlésem és azt hiszem, érdemes adni Austen kisasszonynak még egy esélyt. Megérdemli! Ráadásul a Büszkeség és balítélet filmadaptáció az egyik kedvencem (nem a BBC-s, hanem a Keira Knightley-s), a zenéjéért odavagyok és azt hiszem, azt fogom hallgatni olvasás mellé. :) Az Emmát csak filmen láttam, az Értelem és érzelem csak terv (filmben és könyvben is) - minden a B&B-től függ.

      Neked is kívánom, hogy sikerüljön elolvasni az Emmát, és persze köszönöm megint a kedves soraidat! Mindig mosolyra fakasztanak. :)

      Törlés
    2. Nem sejtettem,de örülök neki. :) A filmből nekem a BBC-s az igazi,de könnyen lehet,hogy csak azért,mert részletesebb,mint a másik és nekem ebből az egészből minél több,annál jobb. :)
      Remélem,nem lesz hiába az esélye!

      Törlés
    3. Sokaknak a BBC-s az igazi, de nem tehetek róla, engem bosszantott az egész. 5 percig bírtam, utána kikapcsoltam. A Keira Knightley-s változat gyönyörű. A képek, a színek, a zenéje... Ott tökéletes az arány. :)

      Én azt gondolom, hogy nem, egyáltalán nem. :) Időszerű lesz megejteni. :)

      Törlés
    4. Az a szép,hogy mindkettőnknek megvan a tökéletes és így kész is a lényeg. :)
      Megakadt a szemem rajta,hogy HP újraolvasást terveztek és nagyon meghoztátok hozzá a kedvem :) Még az is lehet,hogy én is belevágok. :)

      Törlés
    5. Így igaz. :) Óh, te is csatlakozol? :) Utoljára az érettségi szünetemben olvastam (a szóbeli tételek magolása közben pont ideális volt az időzítés :D), és azóta nem. :( Ha már az SZJG belefért a tavalyi évembe, megpróbálom beszorítani Harryéket is. :)

      Törlés
    6. Igen,olyan 2013 körül olvastam őket,ideje újra belevetni magam az élménybe :)

      Törlés
  2. Jók a listáid, szerintem simán teljesíted a tervezett 12+3-at! :) És tényleg jó sok a svéd! Remélem mind tetszeni fog. :) Nekem a nagymama nem tetszett annyira, Ovét nem éri utol a kanyarban sem, de az a sanda gyanúm, neked jobban be fog jönni.
    Óóóó, A segítség! Nagyon imádom! Kedvenc könyv lett, remélem neked is tetszeni fog.

    A Büszkeség és balítélet szerintem nagyon jó, igazi klasszikus romantikus. :) Ne félj tőle.

    Éljen a szórakozásból, örömből olvasás! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, igyekeztem sokszínűen válogatni. :) A svédek a gyengéim, hát igen. :)) Olvastam az értékelésed, és kicsit aggódtam is, hogy akkor hogyan is kezdjek neki, de hátha engem majd jobb időben talál meg a történet. :) Bízom benne, hogy nem lesz csalódás!

      Na, ez a Segítség más molynak is nagy kedvence, úgyhogy nem véletlenül került fel. :) Engem is nagyon érdekel már! De ilyenkor mindig szenvedek, hogy hogyan is lehetne beosztani, mert legszívesebben az összeset egyszerre olvasnám! Szörnyűűűű! :)

      Köszi a biztatást, igyekszem nem előre félni szegénytől. :) Csak a kudarc élménye mindig kicsit elbátortalanít az olvasás előtt. Mindenesetre nagyon cikinek érzem, hogy még egyet sem olvastam Austen-től és szeretnék ezen is javítani. :)

      Éljen-éljen! Azt ki is felejtettem, hogy egy HP újrázás is tervben van. :))

      Törlés
    2. Olvasd majd el Miamona bejegyzését, és újra kedvet kapsz, őneki a non plus ultra volt a nagyi. :)
      Szerintem amúgy nem "ciki", ha nem olvastál Austent. :) De könnyen pótolható, és tényleg szerintem jó szórakozás lesz a BB :)
      HP újrázás, yeah! :D Nálam is!

      Törlés
    3. Óh, köszönöm a tippet, mintha rémlene is, hogy Mona nagyon szép véleményt kanyarított róla. :)
      Ez jó hír, köszi! :) Még szerencse! Ha más mainstream dologgal lennék így, inkább érezném úgy, hogy szatyorban élek. :)

      Emlékszem. ;) Igen, HP-ból sosem elég! Örök kedvenc. ♥

      Törlés