Hogyan élek (egy kicsit) zöldebb életet?

november 28, 2018

Amióta Svédországban élek, a természetvédelem még hangsúlyosabb szerepet kapott az életemben. Ami itt teljesen magától értetődő, otthon - sajnos - egyelőre gyerekcipőben jár, aminek következtében egyszerre érzem magam tehetetlennek és dühösnek. Nem arról van szó, hogy döngetem a mellkasomat, és mindenkit lenézek, aki nem így éli az életét, ahogyan én, csupán próbálok egy egészséges egyensúlyt találni. Bőven lenne még hová fejlődni, de úgy érzem, elég jó úton haladok. Ez a poszt azért is született meg, hogy megmutassam, én mit teszek a környezet védelmében, és mennyire kicsi dolgokkal is milyen fantasztikus eredményeket lehet elérni. 

▿▿▿

#1 Saját bevásárlószatyor

Ez a bagatellnek tűnő dolog igenis rengeteget számít, mivel a 21. század egyértelműen az egyszer használatos műanyagzacskók virágkora. Nemrégiben láttam egy videót, amiben az ismert új-zélandi színész, Sam Neil, mesélt arról, mennyi szemét úszkál a tengerekben, és ez mekkora károkat okoz a világban. A tengeri állatok gyakran összetévesztik a vízben úszkáló zacskót egy medúzával, és bizony, "gondolkodás nélkül" lenyelik. Egyszerűen elborzasztott az emberiség nemtörődömsége, az, hogy ilyen felelőtlenül bánunk a természettel, az állatokkal - az egész bolygónkkal. 

Az első dolog volt, amit beszereztünk a kiköltözésem után, az erős, textilből, vászonból készült szatyrok voltak, amiket azóta is használunk, valahányszor vásárolni indulunk. Ezen felül mindig tartok magamnál egy plusz szatyrot a váratlan helyzetek esetére is. Az előszobában van egy kisebb komódunk, amiben a téli sálakat, sapkákat, egyéb kiegészítőket tároljuk, és ide csináltam helyet a zacsiknak is, úgyhogy felöltözés után csak beteszek néhányat, és már indulhatunk is. 

#2 Többször használatos kulacs 

Ha elmegyek otthonról, gyakran viszek magammal a kis kulacsomban vizet vagy teát, és utána egyszerűen csak kimosom. Az Ikeában szereztünk be erre a célra egy szuper, tartós darabot, ami ráadásul 600 ml-es űrtartalommal rendelkezik. Egy kezemen meg tudom számolni, azóta hányszor vettem kint üdítőt magamnak, annyira elszoktam tőle. Hozzáteszem, Svédországban visszaváltós rendszerben működik a műanyag palackok újrahasznosítása. Minden egyes üvegre rászámolnak plusz 1 vagy 2 koronát, attól függően mekkora palackról van szó, és ha visszaváltjuk őket, ezt a pénzt levásárolhatjuk vagy felajánlhatjuk jótékony célra is.

#3 Soda Stream 

Továbbra is az innivaló témánál maradva, nem tudom, mennyire ismert otthon ez a márka, de örömmel láttam, hogy Magyarországon is van erre lehetőség, és csak buzdítani tudnék rá mindenkit! A dolog lényege roppant egyszerű: egy speciális szódapatron használatával csapvízből tudunk buborékos vizet készíteni. Szintén már több, mint egy éve használjuk a Soda Stream-et, és egyszerűen imádjuk! Praktikus, egyszerű, és bőven visszahozza az árát. Azóta egyáltalán nem veszünk palackozott vizet, így még egy műanyagforrást iktattunk ki az életünkből. Nem egy olcsó készülékről van szó, ezt elismerem, de ha kiszámoljuk, mennyibe kerül alkalmanként egy-egy karton víz, máris más megvilágításba kerül a helyzet. 


#4 Főzés 

Talán a legegyszerűbben kivitelezhető dolog, hiszen ha otthon főzünk, jóval kevesebb szemetet termelünk, mintha gyorsétterembe mennénk, arról nem beszélve, mennyivel egészségesebb is, mivel tudjuk, mit eszünk. Nem csak spórolási szempontból, hanem egyébként sem szoktunk gyakran étterembe járni. Három-négy havonta egyszer-egyszer betérünk valahová (leginkább a Maxba, ami a svédek saját hamburgerlánca), és akkor szoktunk elcsábulni egy-egy burgerre. Én egyébként is szívesen sertepertélek a konyhában, mert imádok főzni, így minden napra tudok ebédet csomagolni a barátomnak, amit örömmel eszik meg a kollégáival. :) 

Tipp: Ha megtehetitek, vásároljatok piacon, támogassátok a helyi gazdákat! Igyekezzetek mindig a szezonális zöldségeket, gyümölcsöket fogyasztani. Epret nem véletlenül eszünk csak tavasszal; mindennek megvan a maga helye a körforgásban. 


#5 Szelektív hulladékgyűjtés

Tudom, ezt otthon némileg komplikáltabb megoldani, de nem lehetetlen. Mi rendkívül szerencsés helyzetben vagyunk, mivel a svédek évtizedek óta élenjárók ebben a kérdésben más északi országgal egyetemben. Külön papírzacskóba gyűjtjük a komposztot; a műanyagot, a fémet, az üveget, a papírdobozokat pedig egy nagy tárolóba tesszük, amit aztán a szemétkidobó helyiségben válogatunk szét. Ez olyan szinten a mindennapjaink része, hogy én otthon is automatikusan mindent szép tisztára mosok el, ami hasznosítható, és igyekszem a megfelelő helyre bedobni. Otthon is egy jó ideje különben szelektálva gyűjtük a hulladékot, a komposztot pedig a nagyszüleim komposztálójába tesszük. 

Tipp: A még jó állapotú, de általad kidobásra ítélt ruhákat, tárgyakat célszerű az arra érdemes helyre elszállítani! Mi Svédországban az általunk kiválogatott ruhadarabokat a Vöröskereszt által működtetett alapítvány számára fenntartott konténerbe dobjuk, így nem csak egy jó ügyet támogatunk, hanem elkerüljük a felesleges dolgok felhalmozását is. :)

#6 Pálmaolaj mentes termékek 

Erre az utóbbi egy-két hónapban figyelek tudatosabban, korábban sajnos nem fordítottam rá nagy gondot. Azóta viszont figyelmesen átböngészek minden címkét, és csakis olyan termékeket vásárolunk, amiben egyáltalán nincs pálmaolaj. Mondanom sem kell, ez is az egészségesebb életmódunk része, így jóval kevesebb "junkfood" kerül a tányérra. Nutellát évek óta nem eszem, számomra émelyítően édes, úgyhogy részemről ez nem nagy lemondás. Viszont szomorúan konstatáltam, hogy a nagyobb márkák, mint pl. a Milka, a Boci előszeretettel használják az édességek elkészítésekor, mivel jóval olcsóbb, mint bármelyik más, növényi olaj használata. 

Tipp: A Lidl-ben kapható csokik mind a Fairtrade Cocoa Program résztvevői, így főleg ezeket részesítjük előnyben, emellett a legtöbb esetben pálmaoljat sem tartalmaznak. 

#7 Kevesebb húsfogyasztás 

Teljesen kiiktatni egyelőre még nem tudom, de jóval kevesebb húst eszem, mint korábban. Egyre többször próbálkozom vegetáriánus receptekkel, legutóbb pl. bolognait készítettem vöröslencséből, és isteni finom volt! Az egyik fontos célkitűzésünk az új évben, hogy januárban teljes egészében vegetáriánus hónapot fogunk tartani. Semmilyen húst, vagy húst tartalmazó terméket nem fogunk sem vásárolni, sem enni, kizárólag zöldség, gyümölcs, illetve néhány tejtermék, valamint tojás lesznek a terítéken. Már nagyon készülök erre az időszakra, rengeteg szuper receptet lementettem, úgyhogy úgy érzem, ez minden szempontból remek évkezdésnek ígérkezik. 

#8 Cruelty Free kozmetikai szerek 

A CF-re való törekvésemért nagy-nagy köszönet illeti HeyJulie-t, akinek munkásságát élénk figyelemmel kísérem egy ideje. Julcsi hívta fel a figyelmem az állatkísérlet-mentes termékek vásárlására és hasznosítására, úgyhogy most már erre is odafigyelek. Sminkelni egyébként is elég ritkán szoktam, szóval abszolút nem jellemző, hogy roskadozna a polc a rengeteg rúzs, pirosító és egyéb kencefice alatt. A szokásos szelektálásom óta kizárólag olyan kozmetikai szereket szereztem be, melyeket nem tesztelnek ártatlan állatokon, továbbá a tusfürdőmet, a samponomat is ebben a szellemben vásárolom, illetve a dezodorom is teljes mértékben megfelel ennek a kitételnek. 

Ez egy olyan ügy, ami mellé teljes mellszélességgel kiállok, amit fontosnak érzek, mint ahogyan a környezetvédelem irányában is megtettem a kezdő lépéseket. 

+1 Tudatos vásárlás 

És ami talán a legfontosabb: tudatosan vásároljatok! Szelektáljatok, nézzétek át, amitek van, és ha valamire szükségetek van, ne sajnáljátok a pénzt egy-egy minőségibb darabra! Itt elsősorban a ruhákra gondolok, de ugyanígy igaz ez bármi másra is az életetekben. A legtöbb YouTuber-nél csak azt látom, hogy a rengeteg tesztelésre érkezett darab mellett bőven beszereznek maguknak is ruhát, cipőt, sminket, mert ezt diktálja a mai fogyasztótársadalom. Én ezt mélyen elítélem, és nem is vagyok hajlandó részt venni benne. Ebben a kérdésben is jóval tudatosabb lettem, megválogatom, hogy mire költöm a pénzem, és igykszem a ruhatáramat is úgy bővítgetni, amire éppen szükségem van. 

▿▿▿

Mivel a karácsonyi szezon is itt toporog a küszöbön, elárulom, az idén is kézzel készített sütit, illetve pesztót fogok ajándékozni a szeretteimnek. És ismét csak Julcsit tudom idézni: ha valaki meglepetésébe időt, energiát és odafigyelést fektettél, annál nagyobb ajándékot nem is adhatnál, hiszen ebben az egész lényed tükröződik. 

(Képek forrása: Pinterest)

Hasonló bejegyzések

2 megjegyzés

  1. Idén ősszel egyre több helyen bukkantam rá hasonló cikkekre, videókra, mint a tiéd is - készültem írni én is, de eddig elmaradt. Viszont örömmel konstatáltam, hogy több apróságot én is beépítettem már az életembe (vászontáskák, üvegkulacs, szelektív gyűjtés már évek óta használatban van a családomnál), ill. a tudatosabb vásárlást is igyekszem gyakorolni, nem halmozni. A több vega étel is vonz, szeretnék erre is jobban figyelni a jövőben ill. a CF kozemtikumokra is! Köszi ezt a bejegyzést, kaptam egy újabb inspirációs lökést a jobb-tudatosabb életmódra! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy segíthettem, és lökést adhattam ezen az úton! :) Ezért (is) írtam a posztot, hogy segítsek, illetve, hogy inspiráljak másokat is, mert úgy érzem, ez egy fontos és mindenkit érintő téma.

      A vega receptekhez millió ötlet van fent a neten, én is úgy érzem, hogy egy egészen új világ tárult fel előttem! :) A CF kozmetikumokat sem olyan nehéz beépíteni, nagyon sok márka nem kísérletezik állatokon, pl. most már a Dove sem! :)

      Törlés