Májusi boldogság

június 04, 2018

A május talán az év egyik legszebb időszaka. Az idő inkább nyáriasnak mondható, az ég ragyogó, a természet újra felveszi csupazöld ruháját, de még itt-ott látunk virágzó fákat, bokrokat. Napközben bátran mászkálhatunk rövidujjúban, sőt, gyakran már az is sok, és a nap végén jólesik elüldögélni a szabadban, miközben élvezzük a langyos éjszakát. :)

Könyvek és olvasás

Szerintem nem fogok nagy meglepetést okozni azzal, hogy továbbra is nullás a könyves mérlegem. :) Persze szívesen dőzsöltem volna a Könyvfesztiválon, illetve boldogan szereznék be új szépségeket a Könyvhéten is, de egyelőre tartom magam. Egyrészt próbálok az élet minden területén tudatosabb és megfontoltabb lenni, másrészt igyekszem az eddig megvásárolt szerzeményeim közül is válogatni, hogy ne porosodjanak évekig a polcon. 


A jó idő eljövetelével én is inkább a könnyedebb olvasmányok felé kacsintgattam, úgyhogy főleg YA, fantasy és romantikus körben mozogtam, de be kell valljam, ez most nagyon jólesett a lelkemnek! Ezúttal 4 könyvet kerítettem sorra, köszönhetően a sűrű programoknak, bár ezt most kicsit sem bánom. :) A Bélügyek után újra visszatértem a viktoriánus-kori Londonba, Ceony és Emery mellé, vagyis Az üvegmágus lett a kiválasztott. Őszintén szólva, magam sem hittem, hogy ennyire megszeretem majd ezt a sorozatot, de határozottan a szívemhez nőtt, kiváltképp a különleges világképe miatt. A trilógia második darabja egy nagyon izgalmas, letehetelen, fordulatokban gazdag történetet jelentett, élvezet volt olvasni! 

▴▾▴

Ugyanebben a műfajban maradva, Jodi Picoult és lánya, Samantha van Leer közös kötete, a Sorok között mellett szavaztam, ami szintén szuper döntésnek bizonyult. Régóta szemeztem már ezzel a könyvvel, és nem is csalódtam; egy varázslatos, könnyed, szórakoztató, modern mesét kaptam. Tuti, hogy a folytatásra is benevezek! Ezután visszaeveztem Marina Fioratohoz, akitől utoljára két éve olvastam, szóval épp itt volt az ideje, hogy a kezembe vegyem A muránói üvegfúvót. Csak szuperlatívuszokban tudok írni erről a könyvről, ugyanis minden sorát imádtam! A múltban és jelenben játszódó könyvekkel egyébként is le lehet venni a lábamról, de itt olyan tökéletesen ötvöződött a történelem, a romantika, a városleírás, a hangulat és az írásmód, hogy a befejezése után gondolkodás nélkül nyomtam a "kedvencelés" gombra. Az év kedvencei között van a helye, nem is kérdés. Végül egy Hawaiin zajló chik littel zártam a hónapot, az Aki mer, az nyer cíművel, ami Tess Brookes őrületes kalandját mutatja be. Hogy hogyan kerül ki fotósként az eredetileg reklámszakmában dolgozó, londoni fiatal nő a mesés szigetre, hogy hogyan habarodik bele az amerikai, szívdöglesztő újságíróba, miközben az élet nagy kérdéseit boncolgatja, kiderül a könyvből, ami szórakoztató, humoros és teljesen kiszámíthatatlan. Rosszkedv ellen bátran bevethető! :)

Filmek és sorozatok 

Lassan itt az uborkaszezon, már ami a sorozatokat illeti, úgyhogy befejeződött a Big Bang Theory 11. évada, és a spin-offja, a Young Sheldon is. Az előbbi nagyon megható volt, az utóbbi pedig sokat sejtető. Izgatottan várom, hogyan fogják továbblendíteni a szálakat! 


Ami a filmeket illeti, megnéztük a Nyúl Pétert, ami egyszeri szórakozásra megfelelő, de azért maradnék a cuki, bájos, angol vidéki stílusnál, ami a rajzfilmsorozatban visszaköszön. Újranéztük a Johnny Englisht, mert egy kis brit humorra vágytam, és rájöttem, hogy számomra ez a sorozat igazi guilty pleasure, amit képtelen vagyok megunni! A Halálkúra viszont nem volt különösebben nagy opusz, egynek elment, illetve az Egynyári kaland folytatása is elég fura, még barátkoznom kell vele. 

Programok 

Idén is nagyon különlegesre sikerült a május: a hónap első hétvégéjét otthon töltöttük, majd Pünkösdkor a húgom érkezett látogatóba hozzánk, és még egy jó hangulatú, közös sütés is belefért újdonsült kazahsztáni barátnőmmel. :) 18-án újabb eseményt írhattam fel az örök naptáramba, ugyanis megszületett a várva várt unokaöcsém, a kis Endre Ábris! :) Eddig még csak Skype-on láthattam, de a képek és a rövidke beszélgetés alapján már leszűrtem, hogy nagyon cuki, nyugodt, békés baba. Alig várom, hogy élőben is láthassam! ♥


Túl azon, hogy megünnepeltük az Anyák napját, kirándultunk egyet a Mátrában, felültünk a Budapest Eye-ra, ami óriási élmény volt számomra, ettünk egy jót a Pad Thaiban, és kaptam egy egész tál epret a nagyszüleimtől a hazajövetelem tiszteletére! Emellett kedvemre kicicázhattam magam Lizussal, jártam a piacon, főztem Anyáéknak, és igyekeztem magamba szívni minden otthoni érzést, élményt és illatot, hogy feltöltekezhessek vele. De gondolatban már izgatottan készülődtem a húgom érkezésére, úgyhogy 17-én, lelkesen vártam őt a reptéren, hogy aztán megmutathassam neki az összes kedvenc helyemet Svédországban. Az itt töltött napok mesébe illően tökéletesek voltak. Jártunk együtt Uppsalában, megnéztük a dómot is belülről, hamburgereztünk a Maxban... Beutaztunk Stockholmba, átkompoztunk a Skansenhez, és lejártuk ugyan a lábunkat, de eszméletlen ez a hely, még mindig az egyik kedvencem! Ráadásul láttunk bébi rénszarvasokat is! Az utolsó közösen töltött napunkon pedig elautóztunk Furuvikba, egy élményparkba, ami állatkert és vidámpark egyben. Óriási zöld, erdős terület, egy picike szigettel, ahonnan rálátni a Balti tengerre. Mondanom sem kell, határtalan boldogság volt! Minden pillanatát élveztem, főleg amikor együtt hullámvasutaztunk, körhintáztuk, simogattunk kecskéket, olvadoztunk a bébi orángutánon, és piknikeztünk a tópart mellett. Azt hiszem, a testvéri kapcsolatunkat is nagyon megerősítette ez a mini "nyaralás", amire szívet melengető lesz visszaemlékezni! ♥ 

▴▾▴

Júniusban vár ránk egy bécsi kiruccanás, egy újabb hazalátogatás, és talán egy csevegős brownie sütés is. :) Tavaly éppen az évfordulónk napján költöztünk újra össze, ez volt a legnagyobb ajándék, idén viszont éppen Bécsben leszünk, és szeretném ezt a napot is igazán emlékezetessé varázsolni. Ötleteim már vannak, meglátjuk, mi fog kisülni belőle! 

(Képek forrása: Pinterest // saját)

Hasonló bejegyzések

6 megjegyzés

  1. A Lindsey Kelk könyv régóta érdekel, de egyelőre nem kerítettem sorra, ezek szerint érdemes?! :)

    Gratulálok az unokaöcsihez! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem mindenképpen, főleg, hogy nemrég jelent meg a második része, amit éppen most olvasok. :) Kicsit Sophie Kinsellás, de alapvetően nagyon vicces, szórakoztató és mellé még romantikus is!

      Köszönöm! :) Így már kétszeresen is nagynéni vagyok! :)

      Törlés
    2. ÉS jól láttam, hogy lassan jön a harmadik rész is? :) Én az Egy koszorúslány naplóját olvastam tőle, az is jó volt, könnyed kikapcsolódás.

      Szuper! Sok boldogságot az egész családnak akkor! :)

      Törlés
    3. Hát, ezt nem tudom pontosan, de könnyen elképzelhető. :) A Lettero kiadó háza táján kellene szétnézni, viszont nem találtam erről pontos infót. Hm, köszi az ajánlást, szerintem azt is elolvasom majd akkor! :)

      Köszönjük! :)

      Törlés
    4. A Molyon láttam a Várható magyar megjelenések között :)

      Törlés