Mid-Year Book Freak Out Tag • 2017

július 04, 2017

Hihetetlen, hogy elrepült a 2017-es év fele. Ilyenkor már szokás kicsit hátrafelé is tekinteni, így abszolút helyén való, hogy összegezzünk. A kedvenc könyvesbloggereim példáját követve, én is megpróbálom kicsit összeszedni a gondolataimat. :)


1. A legjobb 2017-es olvasmányod

Ahogy végigfutott a szemem az idei olvasmánylistámon, egyértelmű, hogy ez a Parfüm titkos útjai. Egyszerűen imádtam ezt a finom, léleksimogató női lektűrt, az év egyik kedvence lett! 

2. A legjobb folytatás, amit 2017-ben olvastál

Idén főleg a Fjällbacka sorozat köteteit faltam, de innen mindegyik rész olyan lebilencselően izgalmas volt, hogy nem tudok választani. A három elolvasott könyv közül az Eltitkolt életek volt a legjobb. Nehézkesen indult be, de a végére alig tudtam letenni. 

3. Friss megjelenés, amit még nem olvastál, de szeretnél

Még nem olvastam az új Barreau-t, se az új Sarah Addison Allent, úgyhogy ezeket mindenképp sorra szeretném keríteni még az év végéig. A csodás párizsi borítós könyv most utazik velem a második otthonomba, úgyhogy valószínűleg vele fogom nyitni majd a sort. :) 

4. A legjobban várt friss megjelenés az év második felére

Bevallom őszintén, gőzöm sincs a friss megjelenésű könyvekről, de Pupillának hála, tudomást szereztem arról, hogy jelenik meg könyv a svéd életmódról, Lagom címmel, a Kossuth Kiadó gondozásában. Szóval ezt mondanám. :) Valamint az új illusztrált HP, de ez csak olyan egészséges érdeklődés szintjén. 

5. Legnagyobb csalódás

Hűű... Sajnos akad egy-kettő... A Háncsvirág, ami egy norvég mesegyűjtemény, a Hazudósok, illetve a Wink, Poppy, Midnight egyaránt érdemes a "díjra". Sajnos egyik sem volt maradandó élmény. :(


6. Legnagyobb meglepetés 

Nicola Yoon Minden, minden YA regényétől nem vártam valami sokat, de pozitívan csalódtam benne. A filmelőzetese miatt szerettem volna elolvasni, de a könyv után tűkön ülve várom a filmet is!

7. Kedvenc új szerző (debütáló vagy számodra új)

Idén olvastam először az ír származású írótól, Colm Tóibín-tól. A Brooklyn c. regénye az egyszerűségével nyűgőzött le. Szívesen olvasnék tőle mást is. Továbbá ide tartozik Lawrence Anthony is, aki az Elefántsuttogóval hol megmosolyogtatott, hol kicsit megríkatott. A Babilon bárkáját is feltétlenül el szeretném tőle olvasni! Kristina Ohlsson is szimpatikus szerzőnek tűnik, a Fredika Bergman sorozat is továbbolvasásért kiált. 

8. Legújabb könyves szerelem

Ezzel a kérdéssel nem igazán tudok mit kezdeni, de Dash és Lily romantikus egymásra találását nagyon szerettem. Szerintem a YA könyvek tekintetében ők az egyik legszimpatikusabb, legaranyosabb pár. :)

9. Legújabb kedvenc karakter

Maddy a Minden, mindenből, illetve Fehér Klára hőse, Kati, a Bezzeg az én időmből. Az utóbbi leányzó sorsa mélyen megérintett, érdemes elolvasni a történetét! 

10. Egy könyv, amin sírtál 

A Bezzeg az én időmben és az Elefántsuttogó.

Lawrence Anthony és az elefántjai
11. Egy könyv, ami boldoggá tett

A parfüm titkos útjai, a Blackmoore, és az Egyszer. Az első könyv olvasásakor teljes volt a szerelem, minden sorát megmosolyogtam, olyan életigenlő és pozitív. A másodiknál szurkoltam a főhősnőnek, Kate-nek és örültem a befejezésnek. :) A harmadik meg szimplán Leiner Laura, de végre normális és boldog befejezést kaptak a Bexi sorozat szereplői, ami már régóta kijárt nekik. Plusz egyik-másik jeleneten nagyokat nevettem, ugye ez is számít? 

12. Kedvenc filmes adaptáció, amit idén láttál 

A Szépség és a szörnyeteg tuti befutó, de a Kincsem is nagyon nagy élmény volt a moziban. Remélem, a várva várt Minden, minden sem fog csalódást okozni. :) Óh, és most jutott eszembe, hogy nagyon tetszett a Mielőtt megismertelek is. Bár a könyvet még nem olvastam, de a film után még nagyobb kedvet kaptam, hogy közelebbről is megismerkedjek Jojo Moyes munkásságával. 

13. Kedvenc értékelés, amit idén írtál

A blogra nem igazán szoktam értékeléseket írni, csak nagy ritkán, de talán ezt szerettem a legjobban megírni. :)

14. A legszebb könyv, amit idén vásároltál (vagy kaptál)

A Barreau könyvek borítói megunhatatlanok számomra, de a Varázslat tava, illetve Gaiman Északi mitológiás könyve is mesés köntöst kapott. 

15. Melyik könyveket szeretnéd elolvasni az év végéig? 

Egyértelműen a vcs-re válogatott könyveim jelentős részét, amiben van Backman, egy kis Agatha Christie, a Segítség, illetve elhoztam magammal az Ókutat és Varró Dani új verseskötetét is. De kb. a fél várólistámat ide linkelhetném, ugyanis mindig kedvfüggő, mit választok következő olvasmányul. 

(Képek forrása: Pinterest, moly.hu)

Hasonló bejegyzések

2 megjegyzés

  1. De jó, hogy te is kitöltötted! :) Örülök, hogy felhívtam a figyelmed egy új könyvre, remélem tényleg jó is a Lagom. :) Néha olyan jó belefutni valami újdonságba, amit még nem láttunk hírlevélben, vagy amiről nem hallottunk a kiadótól, nem? :)
    A Minden, mindent miattad már én is akarom! A blogodon néztem meg az előzetest, és wooow. :) A film is érdekel, de előbb akkor már a könyvvel ismerkedek meg.
    Hú, rengeteg jó könyv vár még a vcs-dben! A segítséget és az Ókutat is imádtam. És hát Backman is mindig jó! :)
    Sok sikert a további tervekhez, az évzáród is szuper lesz szerintem. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most már tényleg tudok válaszolni. :) Köszönöm, én is élveztem a kitöltést! :) Kíváncsi leszek, lesz még más kedvenc az év végéig. ;) Én köszönöm a figyelemfelhívást, az efféle posztjaitokat (Dóriéval egyetemben) ezért is szoktam külön figyelni, hátha lemaradtam valamiről. :) Reméljük, de úgy látom, a Hygge is nagy tetszést aratott a legtöbb moly körében. Bizony, ez a legjobb, amikor meglepetésként ér egy könyv megjelenése! :)

      Jaj, ennek nagyon örülök! Remélem, neked is tetszett és nem bántad meg, hogy elolvastad. :) Igyekszem a nagyját még az idén sorra keríteni, mert most kicsit bonyolultabb megoldani a könyveim szállítását. :) Egy részét kihoztam magammal, nem is igazán sokat, de most már legalább egyik könyespolcom sem árválkodik. Backman-nal nem lehet tévedni, ez biztos. :))
      Köszönöm szépen, neked is sok szuper olvasmányélményt kívánok még az év végéig!! :*

      Törlés