A virágba borult március

március 31, 2017

Most már hivatalosan is kijelenthetjük: megérkezett a tavasz! Egyre több gyümölcsfa bont virágot, minden nap szikrázó napsütés fogad és már elég csak egy vékony kabátka vagy kardigán egész napra. Imádom, hogy itt a jó idő! Ennek örömére rendesen kihasználtam és többször is sétáltam egy nagyot a ragyogó fényekben. :) 

Könyvek és olvasás 

Olvasás terén kicsit belassítottam, és most jól is esett alaposabban elmélyedni az aktuálisan olvasott könyveimben. A soron következő Fjällbacka sorozat 4. része, a Vészmadár, ismét lenyűgözött az izgalmas cselekményével, a feszült nyomozási jeleneteivel és Dél-Svédország csodás tájaival. Nagyon megszerettem ezt a sorozatot, most már ismerősként térek vissza a sorok közé, rögtön megtaláljuk a közös hangot. Ha van valami, amit értékelek egy skandináv krimiben, akkor ez ez. Ez a furcsa otthonosság a megszokott szereplőkkel, környezettel, felépítéssel. Mivel már régóta érdekelt, a következő olvasmányomnak a Brooklynt szemeltem ki, ami szerencsére egyáltalán nem okozott csalódást. Sőt. Habár furcsa volt E/3. személyben olvasni Eilis életéről, az egyszerű, kifinomult és sallangmentes stílusával levett a lábamról. Ebben a könyvben éreztem igazán azt, hogy érdemes olykor-olykor belassítani, és ízlelgetni a szavakat, beleveszni egyes mondatokba. Egész más élmény így olvasni. Jobban átjár a történet, valahogy még jobban magaménak érzem. Összesen erre a 2 könyvre jutott most időm, de nem bánom. 

Jelenleg szintén egy csodás könyvet olvasok, ez pedig nem más, mint Lawrence Anthony – Graham Spence: Elefántsuttogó c. könyve. Eddig csak annyit mondhatok róla, hogy nagyon a kedvemre való, élvezet együtt kalandozni Afrika mesés vidékein az "elefántsuttogóval". :) 


Az antikvarium.hu-nak köszönhetően márciusban is jó pár könyv került a kis könyvtáramba. Szám szerint 5, és hihetetlen, de ezeknek döntő többségét ingyen hoztam el a szokásos "fizess könyvvel" akciónak hála. Amíg van itthon olyan könyv, amit nem sajnálok beáldozni, szívesen élek ezzel a lehetőséggel. Ráadásul a városi könyvesboltba ingyen szállítanak, szóval tiszta haszon. :) 

❁ Katarina Mazetti: A pasi a szomszéd sír mellől ❁
❁ Katarina Mazetti: Családi sírbolt ❁
❁ Joy Adamson: A pettyes szfinx ❁
❁ Závodszky Ferenc: Svéd társalgási zsebkönyv ❁
❁ Noel Streatfeild: Balettcipők ❁

Filmek

A hónapban kétszer is moziztunk. :) Rögtön 15-én, kihasználva, hogy végre itthon vagyunk mindannyian, Anyáéknak nem kell dolgozniuk, elhatároztuk, hogy megnézzük közösen Kincsemet. Ha igényes kosztümös, kalandos, romantikus és hazai!! filmre vágytok, ne habozzatok jegyet váltani rá! Szerintem nagyon megéri. :) Ráadásul nem csak Kincsem sikertörténete rajzolódik ki, hanem gazdája élete is. Történelmileg nem minden ponton hiteles, de ez nem is tanulási célzattal készült. Szórakoztató, humoros, és a színészek is nagyon rendben vannak, nem beszélve a zenéjéről. :)

A hónap végén pedig a várva várt Szépség és a szörnyeteget néztük meg a húgommal. Ez borítékolható volt előre, hogy nagyon tetszeni fog nekem, de a vártnál még jobban elvarázsolt! Emma Watson tökéletes Belle, de imádtam Luke Evans Gaston-beli szerepformálást is. :) Zseniálisan hozza az öntelt, nagyképű szépfiút! A zenéje fantasztikus, a megszokott dallamokhoz képest új dalokkal színesítették a repertoárt. Mi szinkronosan néztük ugyan, de úgy érzem, kelleni fog egy eredeti újranézés is, már csak az énekhangok miatt is. :) A szinkron is igazán mesés, a dalokat is csodásan ültették át, öröm volt őket hallgatni. 

A mozin kívül volt itthoni filmezés is állandó "bűntársammal", a húgommal. A Mentőexpedíció (alias Marsi) - nem volt rossz, de számomra a közepén kissé befulladt; A lány a vonaton - felejthető, viszont Luke Evans miatt megéri megnézni!; az Angry Birds - hihetetlen, de egész szórakoztató; az Érkezés - meglepően érzelmes sci-fi, különleges hangulatú, elgondolkodtató film; és az Utazók - nem rossz, a végén egész izgalmas, de csakis Chris Patt és Jennifer Lawrence miatt néztük meg. 

 Programok


Március elsején este Ferihegyre igyekezve realizálódott bennem, hogy végre eljött a napja, tényleg utazunk! Szuper hosszú hétvégét töltöttünk el a bátyáméknál, jó sok babázással, kicsi városlátogatással, pihenéssel és környékbeli sétákkal. :) Bővebben itt írtam róla. De nem csak a németországi kiruccanás volt emlékezetes, hanem a 25. szülinapom is. :) Idén az volt az igazi meglepetésem, hogy elutazott hozzám, csakis miattam a barátom, akivel egy szuper délutánt töltöttünk együtt. Elmentünk sütizni, meghallgattuk Apa növendékeit a kamara ütősversenyen (ráadásul annyira élveztük, hogy ott is ragadtunk még néhány csoport előadására is :)), kaptam virágot, édességet, este elmentünk vacsizni a közeli kis pizzériába és levezetésként még filmet is néztünk. Nekem csak ennyi kell a boldogsághoz, szóval ez egy tökéletes, szuper jó szülinap volt!! Másnap a családdal is megünnepeltük e kerek számot, sok kis ajándékkal körítve.

Megejtettük a régóta esedékes társasozást is, ami nagyon klassz volt :), volt barátnős találkám, nem is egy, és nemrégiben egy fantasztikus programra is meghívást kaptam, ahol újra találkoztam a mentorommal, nem mellesleg tehetséges, fiatal gimnazista diákok Shakespeare előadásait nézhettük és elemezhettük ki közösen. A márciusom igazi betetőzése volt, rátette a koronát ez az este. 


Amint a bevezetőben is említettem, sokszor mentem sétálni a Dunapartra, gyönyörködni a nyíló virágokban, rügyező fákban. A múlt hétvégén kiugrottunk Verőcére is - csodaszép a tavaszi Dunakanyar, nem győztem fotózni az ébredező természetet. Még az idei első fagyit is elnyaltuk, ez most már tényleg a jó időt jelenti. Ami viszont folyamatos kihívást jelent a mindennapokban, az a vezetés. A kezdeti döccenők után most már egész jól elboldogulok, igyekszem folyamatosan elemezni a forgalmi szituációkat és betartani azt is, amit az oktatóm tanácsol. Egyáltalán nem könnyű ennyi mindenre figyelni, de minden órán úgy érzem, hogy valamiben fejlődöm és óráról órára ügyesedem. :) Még azért messze nem tökéletes a tudásom, de törekszem arra, hogy az élet napos oldalát lássam és ne keseredjek el, ha valami nem sikerül annyira jól, mint szeretném.


És hogy mit hoz az április? Folyatom az itthoni szanálást, vezetek, tanítok. Szeretnék elkezdeni rendszeresen foglalkozni a svéddel, lesz baráti találkám, jön a Könyvfesztivál - alig várom!, elméletileg megyünk Sakura ünnepre a Füvészkertbe és jön a húsvét is! Lesz egy kis mátrai húvétolás is, és még ki tudja, mi vár rám. :) Szeretném minél jobban kihasználni a tavaszi időt, élvezni az élet adta pillanatokat és örömöket. :)

(Képek forrása: Pinterest, saját)

Hasonló bejegyzések

8 megjegyzés

  1. Szerintem sem baj,ha lassabban halad egy kicsit az ember,még akkor sem,ha az nem az elfoglaltságai miatt van így. Én most egy régi kedvencet olvasok újra, Rachel Hartman Seraphináját,ami kellemes déja-vu-t és pihenést okoz. Lassan olvasom,mert nem sok időt szánok rá a tanulás mellett,de nem zavar,most ezt a soros. Nyáron aztán majd terveim szerint kicsit több könyvet húzok ki a listáról.
    Egyébként,ha eljutok odáig,tervezem megfogadni a moly.hu-s tanácsod,hogy vezessek ott olvasnivaló listát,mert kitaláltam egy sokkal nemesebb célt annak a füzetnek :) (és mai gyerek lévén nehezemre esik kicsit tollal feljegyezni szépen,részletesen,ha valami megtetszik)

    A Kincsemet nem láttam,de a Szépség és a Szörnyeteg az itthon megnézette velem magát. Rég nem voltam moziban,de annyira nem hiányzik,hogy panaszkodjak miatta. Nekem is tetszettek az új dalok, és a különleges megoldások. :) Azt hallottam,hogy Emma lemondott róla,hogy a Kaliforniai álomban szerepeljen,ezért a filmért. :)

    Hát utólag is Isten éltessen és örülök,hogy ennyire jól érethetted magad a szülinapodon! :) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is így gondolom. :) Időnként szükség van egy kis lassításra, akár az olvasásban, akár az életben és kiélvezni a pillanatokat. A március is jó kis sűrű hónap volt, unatkozni nem unatkoztam :), talán ezért is szorult kissé háttérbe az olvasás. Az újraolvasás is szuper program! Óh, örülök, hogy te is molyos leszel, szerintem adatbázis kezeléshez, olvasásvezetéshez tökéletes honlap. Ráadásul könnyen is kezelhető. :)

      Nahát, ezt nem is tudtam. :) Köszi az infót! :) A Kincsemet is nézd majd meg, ha lesz rá lehetőséged, érdemes. :) A Szépség és a szörnyeteg pedig nem véletlenül az egyik legkedvesebb mesém. Szerintem nagyon kitettek magukért az alkotók és a szereplők, csodás kis adaptáció született. :)

      Köszönöm szépen! :) <3 A barátom igazán különlegessé varázsolta azzal, hogy itt volt és velem töltötte a szülinapomat. :) Ez eddig mindig nagy szívfájdalmam volt, hogy sosem tudott itthon lenni az utóbbi két évben, de idén végre sikerült úgy összehozni. :) Igaz, csak egy fél napig láttuk egymást, de annál többet jelentett. :)

      Törlés
    2. Hát nekem ez a hónap és a május első fele lesz nagyon sűrű,most nem a lazítós időszakomat élem. :D Jövő héten már zenefelismerés,8-tól pedig a többi vizsgám is jön és bevallom,elkezdtem félni tőle egy kicsit. Nem gondolom,hogy el vagyok csúszva,de azért megvan a drukk és az izgulás,hogy mindent tudni fogok-e.
      Lehet,hogy majd kérek segítséget,vagy tippeket,nyugodtan szólj,ha zavarlak..^^

      Nincs mit! :D Gyorsan hozzá is teszem,hogy a Kaliforniai álom másik főszereplőjének pedig a Szörny szerepét ajánlották fel, és ő pedig azért a filmért mondta le. Keresztbe ment ez a két dolog és szerintem nagyon érdekes. :) Jó tudni,hogy a színészek sem unatkoznak. :D
      Rendben,mint mindig,most is megfogadom a tanácsod! :)

      Elhiszem,hogy ilyenkor akármennyi idő jól esik. :) Én még csak a legjobb barátnőmmel vagyok így,tavaly előtt úgy volt,hogy együtt leszünk(már nem jár az iskolába,ezért nagyon ritkán találkozunk),és ki is mentem elé a metróhoz,de nagyon meglepődtem,mert egy EGÉSZ tortával jött nekem,amit ő sütött!! Ráadásul nagyon is finom volt,szóval nem is kellett udvariaskodni meg semmi..a családom meg hozzátett azzal,hogy nem kértek belőle,szóval egy hétig azt ettem és imádtam!! :)

      Törlés
    3. Nem érdemes agyonstresszelni magad, én tudom, hogy minden szuperül fog menni, ahogy eddig is! :) Tarts néha pihenőt, olvass, vagy babázz és ne csak mindig tanulj! Az agyadnak kell a pihi, akkor dolgozza fel a tanultakat. Szóval csak okosan, mértékkel. ;) Naná, priviben szívesen válaszolok bármilyen franciás kérdésre. :)

      Hihetetlen! Nem is gondoltam volna. :) A színészeknek is ügyesen kell lavírozniuk. :) Szoktam is olvasgatni kulisszatitkoknál, hány esetben van párhuzamos forgatás, és emiatt cserélődnek az esélyesek. :) Óh, ez megtisztel! :)

      De aranyos tőle! Én is elhiszem, hogy jólesett, pláne, hogy a családod is hagyta, hogy tiéd legyen az egész torta. Ez szerintem különösen nagy felajánlás a részükről. :))
      Már nagyon várom, hogy ne csak ezek a pár napok legyenek, hanem tényleg együtt legyünk, amikor és amennyit lehet! :)

      Törlés
    4. Köszönöm,igyekszem tartani magam ehhez. :) Ma például anyuval töltöttem a napot,pedig megszámlálhatatlan más dolgot kellett volna csinálnom,de csak ketten voltunk,mert Hangára vigyázott az apukája,szóval megérte <3 Holnap viszont kicsit korábban kelek a szokásosnál,hogy gyakoroljam az éneket..

      Igen,én angolul nézek ilyen videókat a YouTube-on,és a nagy részét próbálom megérteni,közben meg ilyen érdekes dolgok kerülnek a szemem elé. :)

      Igen,az valószínű :D Mondjuk a húgom meghallotta,hogy répa van a nevében és semmivel nem tudtam volna rávenni,hogy egyen belőle :D Nem tudta,hogy nem répa ízű..nem baj,több maradt nekem :)
      Minden pillanattal közelebb van,de attól függetlenül szurkolok nektek,hogy már ne kelljen olyan sokat várni! :) A kitartásotok megérdemli!

      Törlés
    5. Óh, ez igazán jól hangzik. :) Szerintem megérdemelted ezt a kis pihit, főleg, hogy milyen dolgos hetek vannak mögötted. Ennyi bűnözés mindenkinek jár! :)

      :)) A legjobb tanulási módszer, rám is így ragadt egy csomó minden. Nem beszélve a sorozatnézésről...

      Pedig a répatorta mennyire klassz dolog! A nagymamám szokott sütni időnként, nagyon nyami. :) Meg Anya is szokott készíteni répás muffint, azt is szeretem. :)
      Köszönjük! :) <3

      Törlés
    6. Egyébként megérte dolgozni,mert egy kivételével minden vizsgámat kiválóra tettem le. :) A matekom sajnos hármas lett,búslakodtam is miatta,de nem tudok változtatni rajta..azért a maximalizmusom megszenvedte,de ez van.

      Próbálkozom,próbálkozom! :) Nem tudom,mondtam-e,de képzeld,októberben érettségizni fogok franciából..izgi,mi? :D A nyaramat tanulással fogom tölteni,de úgy gondolom,megéri :)

      Anyut kirázza a hideg a muffinoktól .D Nem tudom,miért és szerintem ő sem,de nagyon szórakoztató,ha szóba kerül az a kis sütemény :D

      Törlés
    7. Wow, nem semmi! :) De én tudtam, hogy nem kell félteni téged. ;) A matek miatt meg tényleg ne bánkódj, nem érdemes. :) Téged ismerve sokkal inkább humán pályán tudlak elképzelni, mintsem reálon. Én sem voltam soha zseni matekból, a kettesért küzdöttem konkrétan és mégis majdnem négyesre érettségiztem. :)

      Óhh, nem, nem mondtad! Ez szuper! Kati néni szerintem sokat fog segíteni, ha elakadnál esetleg. :) És középszinten tervezed? :)
      Naná, hogy megéri! Én két nyarat végigtanultam a Francia Intézetben, így tudtam magam feltornászni az emelt szintű érettségire. Úgyhogy naaaagy hajrá neked! És ha bármi kérdésed van, nyugodtan írj! :)

      Nem mindenki szereti. :) Mi nagy muffinosok vagyunk, én főleg, mert ez volt az első süti, amit magamtól el tudtam készíteni először. :)

      Törlés