Romantika a köbön

február 13, 2017

Nyakunkon a Valentin nap, csupán egyetlen nap választ el attól, hooogy...

...túléljünk egy teljesen átlagos keddet. Bármennyire is romantikus típus vagyok, ezt a napot nem igazán tudom hova tenni. Ráadásul nem szívlelem azokat a külföldről átvett napokat sem, amiket látványos módon próbálnak beszuszakolni a hazai ünnepek közé. Számomra a Valentin nap is ide tartozik. Mivel ez már a harmadik alkalom, hogy egymástól több kilométerre ünnepeljük a barátommal, ezért nem is kerítünk akkora feneket neki. Kimerül egy-egy kedves üzenetben, kis ajándékban, de semmi több. Mi enélkül is tökéletesen ki tudjuk mutatni, mennyit is jelent számunkra a másik. 

De hogy ne érje szó a ház elejét, összeállítottam egy romantikus ajánlót, hogy én mit ajánlok ezekben a napokban, ami, ha nem is feltétlenül a menthetetlenül csöpögős kategória, mégis szívmelengető a maga nemében. :) Ezekben a változékony, hol fagyos-hol napos időkben pedig kifejezetten jólesnek egy bekuckózós délután vagy este. 

KÖNYVEK 

Stephanie Perkins: Anna és a francia csók - Nos, kategóriájának éllovasa is lehetne, hiszen csak úgy süt a lapokról az igaz szerelem, mégis megmaradt annak, ami. Egy kedves, szerethető, olykor túlcsorduló történetnek, ahol az ember pontosan tudja, mi fog történni a végén, de nem számít. Időnként kellenek ilyen könyvek is az életünkbe. 

Cecelia Ahern: Ahol a szivárvány véget ér - Bájos levélregény és igazi, szívet dobogtató romantikus történet a jobbik fajtából. A film is szuper választás, de szerintem érdemes a könyvvel kezdeni. Ad egy plusz tünemény-faktort, ahogy az egész útjára indul és ez a különleges kapcsolat fokozatosan átalakul valami mássá. Valami sokkal szebbé. 


Jennifer E. Smith: Milyen is a boldogság? - Voltaképpen bármelyik Smith könyvet írhatnám, mégis Ellie-re és Graham-re esett a választásom. 2 évvel ezelőtt, amikor olvastam, egy különösen nehéz periódust éltem át és kifejezetten vágytam az ilyen lélekmelengető olvasmányokra. Ez a könyv pont ilyen. Kellemesen belesüppedős, kedves, de nem émelyítően, aranyos, de nem cukormázasan. 

Nicolas Barreau: A nő mosolya - Nem hagyhattam ki az egyik kedvencemet, amit az elolvasása után azonnal a szívembe zártam. Habkönnyű, édes, de magával ragadó francia történet, amit sokan a csoki szuffléhoz hasonlítanak. Kívül kissé ropogós, belül olvadós-krémes. Hihetetlenül hamar befalható, de ezekből is látszik, hogy az élet szép. La vie est belle. 

Varró Dániel: Szívdesszert - Lelki bonbon, csupa-csupa ennivalóan édes, tüneményes verssel. Avagy szerelmi vallomás varródani módra. Lehet ezt nem szeretni?! :)

"A szívem el van, ó, egészen andalodva, és ímé, reszketeg, 
amióta veled éjente, hajnalonta 
itt ímélezgetek."

FILMEK

A szerelem hálójában - A Szívdesszertes versrészlet után kihagyhatatlan ziccer. :) Meg Ryan és Tom Hanks varázslatos egymásra találását képtelen vagyok megunni. Romantikából csillagos ötös! 

Mamma Mia - Bevallom, nem csak az Abba számok és a nyilvánvaló svéd kontent miatt szeretem menthetetlenül ezt a feelgood musicalt, hanem a fantasztikus szereplőgárda miatt is. Colin Firth, Meryl Streep, Stellan Skarsgård és még Mrs. Weasley (Julie Walters) is? Kihagyhatatlan! És igen, képes vagyok századszorra is leülni és megnézni, közben pedig végigmosolyogni az egészet. Hiába, imádom.

Bridget Jones naplója - Könyvben nálam nem megy, filmben viszont annál inkább. Renée annyira szerethető karakter és annyira át tudom érezni a vívódásait, habár nekem azért elég egyértelmű lett volna, hogy Mark Darcynál nem lesz jobb. ;) A zenék, a szereplők, a poénok - kortalanok. Az abszolút kedvenc romkomom. 


Büszkeség és balítélet (2005) - Ide azért is biggyesztettem egyértelműen az évszámot, mert nem a sokak által és szeretett BBC-s feldolgozásra gondolok. Óóóó, nem. Sokkal inkább a Keira Knightley főszereplésével készült csodaszép fényképezésű, varázslatos zenékkel (Dario Marianelli - ha valakit esetleg érdekelne) körbeszőtt andalító filmre, ami, bár jócskán túllépi a két órás keretet, így is teljesen magával ragad. Elvarázsoló élmény.

Sok hűhó semmiért - A végére pedig egy klasszikus. :) Kislányként láttam először, már akkor is teljesen levett a lábamról, főleg a Kenneth Branagh által játszott Benedek, de később ez az érzés még tovább erősödött. Az egyik legkedvesebb filmem, ami minden ízében magában hordozza a romantikát, a szerelmet, a szeretetet és élet igazi örömét. Nem lehet nem szeretni a filmből áradó dolce vita érzést. Az intrójától mindig futkos a hátamon a hideg, csupa libabőr leszek tőle. :) *még most is*

ZENÉK 

Nehéz kérdés, hiszen tobzódunk a nyálas, agyonhallgatott dalokban. Ezeket csak minimálisan válogattam be a listámba. Lesz ismerős és kevésbé ismerős előadó, de mindannyian megalapozzák az igazi, romantikus hangulatot. Akár a holnapi estéhez, akár más alkalomra, szerintem mind szuper választás. :)

Remélem, találtok majd olyan könyvet, filmet, amit még sosem láttatok és ötletet merítetek majd ebből a bejegyzésből. Mindenkinek szép hetet kívánok! :)

(Képek forrása: Pinterest, Google)

Hasonló bejegyzések

8 megjegyzés

  1. Igen,igen a Valentin-nap.. Az én koromban(te talán mindegyik életszakaszban így van)két embertípus van,ha erről van szó:még nem érinti vagy túlságosan is komolyan veszi és csak ő nem látja,hogy annyira nyálas,hogy az már fáj. Én az előbbibe tartozom(mí meglepő :D),de könyvben,filmben,akkor is imádom! :) Igaz,hogy én nem vagyok olyan személy,aki mindig az adott ünnep közelében néz témábavágó irodalom/film után. Nem níáron nézem az összes karácsonyi filmet,de volt már rá példa... :D

    A könyvekből ismerek is kettőt,az egyiket a te jóvoltodból és ezt azóta is köszönöm,a másik pedig a Milyen is a szerelem. Én is nagyon szerettem,könnyen csúszik és nem játszik sokat az idegekkel. :)

    Filmekből a Mamma mia,a Bridget Jones és a Büszkeség és Balítélet,amit ismerek és ezekhez a tiédnél nem is kell több hozzáfőzés,egyszerűen: ahh *-*

    A zenében is hangulatember vagyok..hol Hallelujah,hol Nickelback :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valahogy én is így voltam vele sokáig, amíg nem érintett ez az egész, de most, hogy van kivel ünnepelnem, valahogy nem erre összpontosul a figyelmünk. :) Mivel az utóbbi két évben minden közösen töltött pillanat felértékelődött, ezért a Valentin nap is érvényét veszítette. Mondhatnám úgyis, hogy minden ilyen alkalom egy igazi Valentin napba illő eseménynek számított. :)
      Amúgy a romantikához, a romantikus filmekhez nekem sem kell plusz ok, bőven elég annyi, hogy szeretem. :)

      Nagyon szívesen! :) (Ugye az Anna és a francia csók volt, amit ajánlottam? :) Küldtem egy párat és kissé egybefolynak a dolgok. :D) A többi is nagyon aranyos történet, ha úgy adódik, ezeket is jó szívvel ajánlom! :)

      A másik kettő, amit nem láttál még, szintén nagyoooon szuper filmek, nálam mindkettő dobogós kedvenc. :)

      Zenében nekem is változó, ez inkább afféle ajánló. :)

      Törlés
    2. :) Kívánom nektek,hogy legyetek annyit együtt,hogy ne legyen ilyen egybehangzóan ünnepi minden találkozás! (persze attól még lehet,de érted,hogy értem-->legyetek együtt sokat :))

      Igen,az volt és imádtaaam! :) Rendben!

      Hú,akkor sorra kerítem őket! :) Most éppen betegen fekszem itthon(na ilyen sem fordul elő túl gyakran),szóval tanulás után még talán lesz is rá időm..

      :)

      Törlés
    3. Értem-értem. :) Remélem, mihamarabb elkezdhetjük a közös életünket és akkor nem kell ennyit várni két találkozás között. :)

      Óh, ennek örülök! Az egy nagyon-nagyon cuki könyv, tavaly újra is olvastam. :) Nagyon szeretem. ♥

      Jaj, szegény. :( Jobbulást kívánok! :) Ebben a rémséges időben sokan betegek, remélem, te is hamar rendbe jössz majd! :) Így viszont "legálisan" olvashatsz annyit, amennyit jólesik. :)

      Törlés
    4. :)
      Köszönöm,igen,megvan ez az előnye is..bár próbálok azért tanulni is,és haladni a tételeimmel..^^

      Törlés
    5. Hajrá! :) Tuti minden menni fog, ügyes vagy! :)

      Törlés
    6. Igazán nincs mit! :) Bármikor. ;)

      Törlés